Kultúra - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Rendezés Forrásonként
Pünkösdkor jelennek meg a legszebb ékszerek (Dátum: 2012-05-22 6:40 Forrás: Kultúrpart)
Piros Pünkösdöt ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. A Sterling Galéria 2012. május 24-én nyíló Virágok Világa - Világok Virágai című kiállitásán a legnevesebb hazai designékszerészek mutatják be az ünnep ihlette legfrissebb tárgyaikat.
(Fél)analfabéta világ (Dátum: 2012-05-22 6:40 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Riasztó számokat tett közzé az Origóban a kaposvári egyetem funkcionális analfabétizmussal foglalkozó kutatója.
Puzsér Róbert a Bóta Caféban (Dátum: 2012-05-22 6:35 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Puzsér már eddig is jelen volt a médiában, de igazán csak most figyeltek fel rá.
Botrányba fulladt szembesítés: kedves zsidó vagy tetves zsidó? (Dátum: 2012-05-22 6:27 Forrás: STOP)
Vinnai András (34 éves) már évek óta jelen van hazai színpadainkon. Jelenleg is három darabját játsszák a fővárosban. A Gólem Színház múlt év szeptemberében mutatta be Lefitymálva című abszurdját a Sanyi és Arankában, amellyel - úgy tűnt - a szerző darázsfészekbe nyúlt.
Popper Péter hagyatékára szállt 2012-ben a Lélekpillangó (Dátum: 2012-05-22 6:00 Forrás: HarmoNet)
A nagyszabású kezdeményezés az önismeret útján az emberi boldogságért ebben az évben záróeseményéhez érkezett. A szombati díjátadón Dr. Popper Péter életműve kapta a közönség szavazatai alapján az életműdíjat és közel egymillió forint adományt, melyből országos filmvetítő körutat szerveznek az író előadásainak eddig még nem látott felvételeiből.
Hátrányából kovácsol előnyt (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Metropol)
Németh Vilmosról, egy világtalan aikidómesterről szól az HBO új dokumentumfilmje, a Fehér kard.
Átadták a világ legmagasabb tornyát Tokióban (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Metropol)
A Sky Tree névre keresztelt tévétorony átadására mintegy nyolcezer látogatót vártak, ők az expresszliftekkel juthattak fel a 634 méter magas torony kilátóiba, 350, illetve 450 méteres magasságba, ahonnan 70 kilométerre is ellátni. A panoráma felöleli Tokiót és vonzáskörzetét, 30 millió ember otthonát.
Megjelent Whitney Houston utolsó dala (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Metropol)
Közzétették a közelmúltban elhunyt Whitney Houston utolsó dalát, egy duettet, amelyet a világhírű énekesnő az American Idol című tehetségkutató győztesével, Jordin Sparksszal rögzített a Sparkle című film betétdalaként.
Bronzkori Facebook északról (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: múlt-kor)
A népszerű közösségi oldalhoz, a Facebookhoz hasonlítja egy cambridge-i kutató azokat a sziklarajzokat, amelyek Oroszországban és Svédországban kerültek elő. A legkorábbi rajz hatezer éves.
A Szovjetunióba hurcoltak emléknapja lett november 25. (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: múlt-kor)
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává minősítette november 25-ét az Országgyűlés. A képviselők hétfőn 330 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadták el a fideszes Menczer Erzsébet erről szóló határozati javaslatát.
Holnap lesz 75 éve, hogy elhunyt a világ első milliárdosa (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Kultúrpart)
A Rockefeller család vagyonát megalapozó John Davison Rockefeller, a világ első milliárdosa - sőt, ha a dollár értékét az inflációhoz igazítjuk, vélhetőleg minden idők leggazdagabb amerikai embere.
Magyar festmények járják be Európát (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Kultúrpart)
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
Kivégezték az orosz milliárdost, a kenti hercegi pár rejtélyes barátját (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Kultúrpart)
Bérgyilkosok végeztek a férfival, aki évek óta bizalmas viszonyt ápolt a kenti hercegnével.
Kolosszus pihent meg a tó partján (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: Kultúrpart)
Aki nyáron Itália felé jár, ne hagyja ki az óriást.
A partra szállós diplomata (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Három ciklus után veszi át a stafétabotot Csaplár Vilmostól az egyik legfontosabb írószervezet, a Szépírók Társaságának élén Mészáros Sándor kritikus, a Kalligram kiadó főszerkesztője. Fociról, politikáról és a terveiről beszélgettünk.
POSZT: ezek az OFF-ok offolják a pénztárcát idén (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: STOP)
Bár a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF-programjainak közel kétharmada ingyenes, jó pár, a nézők érdeklődésére számot tartó előadás és műsorszám belépődíjas lesz. A Kodály-központban tartott kiemelt programok mellett például a színművészeti főiskolások darabjainak megtekintéséért is fizetni kell majd a találkozó ideje alatt.
Pártállami hisztéria a legendás Marat/Sade-előadás körül - részletek (Dátum: 2012-05-22 10:45 Forrás: STOP)
Az év végéig elkészül a Csiky Gergely Színház történetének kultúrpolitikai fejezeteit összegző könyve kéziratának első változatával Eörsi László. Az 56-os Intézet történésze az aczéli évtizedek mellett a közelmúltat is feldolgozza, a Csak egy szögön és az 56/06-on át, Schwajda György haláláig.
Színházi matinéra várja a középiskolásokat a győri színház (Dátum: 2012-05-22 10:30 Forrás: PRAE)
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
Aki nincs ellenünk, az velünk van (Dátum: 2012-05-22 10:17 Forrás: múlt-kor)
Mit gondolt Kádár János – aki a napokban lenne száz éves – a szocializmus reformjának politikai, ideológiai határairól, a baloldaliság tartalmáról, a nem nyilvánosságnak szánt kulisszák között?
Vagyonokat fizettek egy találkozóért a herceggel (Dátum: 2012-05-22 10:05 Forrás: Napvilág)
2010-ben a világ minden pontján hírt adtak a rettenetes haiti-földrengésről, amely a Richter-skála szerinti 7-es erősségű volt, Haiti fővárosától nagyjából 25 km-re. A földrengés következtében rengeteg épület elpusztult, és az ország szegénysége miatt a mentés is nehezen haladt. Idén a Cannes-i Filmfesztiválon ismét gyűjtést rendeztek Haiti megsegítésére.
Bemutatkozott a zsűri előtt a Compact Disco (Dátum: 2012-05-22 10:00 Forrás: Kultúrpart)
Az első elődöntőben részt vevő országok zsűrijei előtt mutatta be produkcióját az Eurovíziós Dalfesztivál 18 előadója, köztük a magyar Compact Disco zenekar, amely profi előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán.
Szaxofon, zongora, basszusgitár, bőgő - közös nevező a jazz! (Dátum: 2012-05-21 6:40 Forrás: Kultúrpart)
A jazz kedvelőinek ezen a héten is érdemes ellátogatni a Budapest Jazz Clubba, hiszen többek között fellép a Modern Art Orchestra, a Bolla Gábor Quartet, az Egri János Trio és lesz Gereben Zita lemezbemutató koncert is.
Amíg van kolbász, nincs nagy baj (Dátum: 2012-05-21 6:40 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Azt gondoltam, a múzeumi szakma a hétvégén, a Múzeumkertben megrendezett Múzeumok Majálisát felhasználja arra, hogy a magyar múzeumokat az elmúlt egy évben ért súlyos csapásokról és a kilábalás lehetőségéről beszéljen.
Cannes-i Filmfesztivál kétpúpú tevével (Dátum: 2012-05-21 6:35 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A Cannes-i filmfesztivál napok óta szeszélyes időjárással kínálja az ide sereglett sztárokat, művészeket és egyéb filmszakembereket, de szemmel láthatólag senkit nem zavar, hogy hol a napernyőt, hol az esernyőt kell előkapni.
A megmentett Tihanyi (Dátum: 2012-05-21 6:30 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A hetvenes évek óta először nyílt életmű-kiállítása Tihanyi Lajosnak. A tárlat felvonultatja a mester legfontosabb alkotásait, különösen a portrékra helyez nagy súlyt, amelyek Passuth Krisztina kurátor szerint az életmű legjava, de láthatóak Tihanyi késő absztrakt kompozíciói is.
A fiatal művész felgyújtotta saját fejét (Dátum: 2012-05-21 21:31 Forrás: Kultúrpart)
Kyle Thompson saját fejét is kész felgyújtani, hogy szürrealista képei igazán hatásosak legyenek.
Emlékülés Klaniczay Tibor tiszteletére (Dátum: 2012-05-21 21:04 Forrás: PRAE)
Közös tudományos konferenciával tiszteleg a római La Sapienza egyetem magyar tanszéke és a Római Magyar Akadémia Klaniczay Tibor (1923-1992) irodalomtörténész, a római egyetem egykori vendégprofesszora előtt abból az alkalomból, hogy május 14-én volt halálának 20. évfordulója.
Szombathelyi színház: Jordán Tamás pályázatát támogatta a szakmai bizottság (Dátum: 2012-05-21 20:47 Forrás: STOP)
A szombathelyi Weöres Sándor Színház élére pályázók közül Jordán Tamás jelenlegi igazgató pályamunkáját támogatta hétfői ülésén az illetékes szakmai bizottság - közölte az MTI-vel a szombathelyi önkormányzat sajtóreferense.
Kocsis Zoltánt köszöntötték (Dátum: 2012-05-21 20:32 Forrás: Metropol)
Házi ünnepségen köszöntötték a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar tagjai, valamint a barátok és pályatársak a főzeneigazgatót, a május 30-án 60 éves Kocsis Zoltánt az együttes próbatermében.
Jordán Tamás pályázatát támogatták Szombathelyen (Dátum: 2012-05-21 19:49 Forrás: PRAE)

Nyirő újratemetése: nincs egyértelmű válasz (Dátum: 2012-05-21 19:03 Forrás: Metropol)
Nem adott egyértelmű választ hétfőn a román külügyminisztérium sajtószolgálata az MTI-nek, beengedik-e a román hatóságok az országba Nyirő József hamvait, ehelyett csak azt ismételték meg, hogy "nem értenek egyet" az emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett székelyudvarhelyi újratemetésével.
Tucatnyi trófeával díjazták Adele-t (Dátum: 2012-05-21 18:45 Forrás: Kultúrpart)
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Öt új taggal alakul újjá a Corvin-lánc Testület (Dátum: 2012-05-21 18:21 Forrás: PRAE)
A magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselője veheti át május 30-án a Corvin-láncot, majd ezen a napon tízéves szünet után ismét megkezdi működését a Corvin-lánc Testület - közölte Granasztói György történész hétfőn az MTI-vel.
Sziget a kulisszák között (Dátum: 2012-05-21 18:00 Forrás: PRAE)
Shakespeare A vihar című drámájának lényeges része, hogy a komoly, filozofikusabb, feszültséggel teli részeket bohózati elemek oldják. Az Örkény Színház előadásában Bagossy László rendező a könnyedebb irányba tolja el a darabot az értelmezésével.
Európai elitmúzeumokban a Nyolcak (Dátum: 2012-05-21 17:52 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Európa meghódítására indulnak ősszel a Nyolcak. A tavalyelőtt Pécsett, majd tavaly a Szépművészetiben szerepelt nagy sikerű kiállítás kibővítve, átrendezve szeptembertől a bécsi Bank Austria Kunstforumban lesz látható, majd egy év múlva a magyar Vadakkal, kubistákkal és aktivistákkal együtt a párizsi Musée d'Orsay-ban mutatkozik be.

Kriptát találtak a vilonyai Árpád-kori templom alatt (Dátum: 2012-05-21 17:48 Forrás: múlt-kor)
Valószínűleg a középkorból származó kriptát, valamint még meg nem határozott korú sírokat találtak a régészek a vilonyai Árpád-kori református templom alatt - mondta el a feltárás vezetője hétfőn.
DeWitt, a Testvérlövészek írója Budapesten (Dátum: 2012-05-21 17:20 Forrás: PRAE)
Testvérlövészek című, világhírű könyvének bemutatójára Budapestre érkezett Patrick DeWitt kanadai író. A Libri Kiadónál megjelent western történetről a szerző az MTI-nek adott interjúban elmondta: a számos irodalmi díjat elnyert kötetből film is készül, a főszerepet várhatóan John C. Reilly fogja játszani.
Elképesztő alkotások a föld alól (Dátum: 2012-05-21 17:01 Forrás: Kultúrpart)
A legötletesebb alkotások, melyek a föld alatti világban gyökereznek.
Ki jön Orfűre? (Dátum: 2012-05-21 16:51 Forrás: Kultúrpart)
Közzétette zenei programját a 2012. június 21-23. között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű. A legfontosabb hazai előadók mellett idén friss és izgalmas külföldi fellépőket is bemutat az egyik legkedveltebb hazai fesztivál.
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete (Dátum: 2012-05-21 16:47 Forrás: PRAE)
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
Mitől őrülnek meg a diktátorok? (Dátum: 2012-05-21 16:24 Forrás: múlt-kor)
Sasha Baron Cohen legújabb vígjátéka, A diktátor, egy észak-afrikai uralkodó kirívó hatalomgyakorlási módját állítja pellengérre. Felmerül a kérdés: miért tettek és tesznek őrült, furcsa dolgokat az autoriter politikai vezetők? Pszichológusok válaszolnak.
Cannes: Haneke és Mungiu vezeti eddig a mezőnyt (Dátum: 2012-05-21 16:22 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A világvégeszerű időjárás összhangban van a versenyprogram műveivel: kegyetlen drámák csapnak össze egymással, és úgy tűnik, hogy legfontosabb képíróink egységesen a modern nyugati középosztályt akarják „lebontani”. Ebből a mezőnyből is kiemelkedik két kegyetlen alkotás a szomszédból: a román Mungiu egy megtörtént eseményt, egy halállal végződő ördögűzést mutat be, az osztrák Haneke pedig a társ elvesztését ábrázolja.
Hangulatkoncert a Művészetek Palotájában (Dátum: 2012-05-21 16:11 Forrás: Metropol)
Május 22-én kedden 17 órakor folytatódik a Művészetek Palotájában a Hangulatkoncertek sorozata. Ezúttal a Gáspár Szilvi Jazz Band lép fel, a zenekar repertoárja főleg ismert dzsessz-örökzöldekből áll.
Filmből lopott trükkel csempészték ki a kincset (Dátum: 2012-05-21 16:01 Forrás: Kultúrpart)
Nemzetközi ékszer és drágakő tolvajlással foglalkozó bandát lepleztek le spanyol, japán, ciprusi, angol és montenegrói rendőrségi összefogással.
Jubileumi köntösben Michael Jackson Bad című albuma (Dátum: 2012-05-21 15:37 Forrás: Metropol)
Díszkiadásban, új zenével és soha nem látott koncertvideóval tér vissza szeptemberben Michael Jackson Bad című albuma az üzletek polcaira, éppen 25 évvel az eredeti lemez megjelenése után.
Változik-e a Pecsa? (Dátum: 2012-05-21 15:34 Forrás: Metropol)
Dr. Erdélyi Ferenc személyében új marketing és programigazgatója van a Petőfi Csarnoknak.
Lucky Lindy légcsavarja: Lindbergh pálfordulása (Dátum: 2012-05-21 15:20 Forrás: múlt-kor)
Népszerűsége csúcsán Lindbergh milliók számára testesítette meg az amerikai vadnyugat hősét: egyedül, akadályt nem ismerve tört az önmaga által kiszemelt cél felé, öntörvényű volt, és nem kereste a népszerűséget. 85 éve repülte át Lindbergh az Atlanti-óceánt.
Cannes beázott (Dátum: 2012-05-21 15:06 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A folyamatosan szakadó eső miatt vasárnap este annyira beázott a cannes-i filmfesztivál egyik legfőbb külső mozitermének a teteje, hogy a szervezők kényetlenek voltak törölni az oda meghirdetett vetítéseket, és azokat más helyszíneken megtartani.
Kedden lép színpadra a Compact Disco (Dátum: 2012-05-21 15:01 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az Eurovíziós Dalfesztivál 1956 óta tartó történetében soha nem rendezték az eseményt keletebbre annál, mint az idén: keddtől (helyi idő szerint szerdától) szombatig (vasárnapig) Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában tartják az elődöntőket, majd a döntőt; a Magyarországot képviselő Compact Disco kedden tizenötödikként adja elő dalát az első elődöntőben.
Reklám és Irodalom Konferencia lesz (Dátum: 2012-05-21 15:00 Forrás: Kultúrpart)
Számos izgalmas kérdésre keresik a választ a Fiatal Írók Szövetségének május 24-én 15 órától megrendezésre kerülő konferenciáján ismert és elismert szakemberek segítségével.
12126 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 0 - 50
Lapozás:

Shakespeare A vihar című drámájának lényeges része, hogy a komoly, filozofikusabb, feszültséggel teli részeket bohózati elemek oldják. Az Örkény Színház előadásában Bagossy László rendező a könnyedebb irányba tolja el a darabot az értelmezésével.Európai elitmúzeumokban a Nyolcak (Dátum: 2012-05-21 17:52 Forrás: NÉPSZAVA Online)

1->
  2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 -> 65 -> 66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 -> 75 -> 76 -> 77 -> 78 -> 79 -> 80 -> 81 -> 82 -> 83 -> 84 -> 85 -> 86 -> 87 -> 88 -> 89 -> 90 -> 91 -> 92 -> 93 -> 94 -> 95 -> 96 -> 97 -> 98 -> 99 -> 100 -> 101 -> 102 -> 103 -> 104 -> 105 -> 106 -> 107 -> 108 -> 109 -> 110 -> 111 -> 112 -> 113 -> 114 -> 115 -> 116 -> 117 -> 118 -> 119 -> 120 -> 121 -> 122 -> 123 -> 124 -> 125 -> 126 -> 127 -> 128 -> 129 -> 130 -> 131 -> 132 -> 133 -> 134 -> 135 -> 136 -> 137 -> 138 -> 139 -> 140 -> 141 -> 142 -> 143 -> 144 -> 145 -> 146 -> 147 -> 148 -> 149 -> 150 -> 151 -> 152 -> 153 -> 154 -> 155 -> 156 -> 157 -> 158 -> 159 -> 160 -> 161 -> 162 -> 163 -> 164 -> 165 -> 166 -> 167 -> 168 -> 169 -> 170 -> 171 -> 172 -> 173 -> 174 -> 175 -> 176 -> 177 -> 178 -> 179 -> 180 -> 181 -> 182 -> 183 -> 184 -> 185 -> 186 -> 187 -> 188 -> 189 -> 190 -> 191 -> 192 -> 193 -> 194 -> 195 -> 196 -> 197 -> 198 -> 199 -> 200 -> 201 -> 202 -> 203 -> 204 -> 205 -> 206 -> 207 -> 208 -> 209 -> 210 -> 211 -> 212 -> 213 -> 214 -> 215 -> 216 -> 217 -> 218 -> 219 -> 220 -> 221 -> 222 -> 223 -> 224 -> 225 -> 226 -> 227 -> 228 -> 229 -> 230 -> 231 -> 232 -> 233 -> 234 -> 235 -> 236 -> 237 -> 238 -> 239 -> 240 -> 241 -> 242 -> 243 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |