Belföld - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Rendezés Forrásonként
Ezer embert evakuálnak egy bomba miatt (Dátum: 2012-04-27 12:58 Forrás: STOP)
Százkilós orosz bombát találtak Esztergom-Kertvárosban, a rendőrség 500 méteres körzetből megkezdte a lakosok kiköltöztetését, a rendelkezés több mint 1000 embert érint; a kiköltöztetés idejére lezárják a kertvárosi körfogalom környéki utakat - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella pénteken az MTI-vel.
Számítógépes bűnözőket fogtak el Csongrádban (Dátum: 2012-04-27 12:49 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Két évvel ezelőtti számítógépes bűncselekmény elkövetőit fogták el a közelmúltban a Csongrád megyei rendőrök; a három férfi egy cég számlájáról több mint 80 millió forintot utalt át egy általuk elérhető folyószámlára.
Nem vizsgálják Orbán vagyonnyilatkozatát (Dátum: 2012-04-27 12:39 Forrás: Metropol)
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktorral szemben, az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke ugyanis a rendelkezésére álló adatok alapján megtagadta az eljárás elindításának elrendelését.
Kiraboltak egy bankot a XI. kerületben (Dátum: 2012-04-27 12:37 Forrás: Origo)
Egy bőrdzsekis férfi fegyverrel kényszerítette a bank alkalmazottait a pénz átadására, majd elmenekült a helyszínről. Senki sem sérült meg.

Megtagadták Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának kivizsgálását (Dátum: 2012-04-27 12:34 Forrás: 168óra)
A miniszterelnök ellen a DK-s Vadai Ágnes kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást április közepén egy újságcikk alapján.
Éjszakai busz is jár májustól Solymárra (Dátum: 2012-04-27 12:29 Forrás: Origo)
A BKK és a solymári önkormányzat megállapodása után nemcsak megmaradnak az agglomerációs buszok, de új járattal is bővül a budapesti éjszakai hálózat.

Változik több HÉV-vonal menetrendje a hosszú hétvégén (Dátum: 2012-04-27 12:13 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A hosszú hétvégén és az azt követő hétvégén is változásokra kell számítani több HÉV-vonal menetrendjében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Áder János az egyetlen jelölt (Dátum: 2012-04-27 12:12 Forrás: Metropol)
Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a magadott határidőig államfőjelölti ajánlás. Őt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő ajánlotta.
Négyen sérültek meg a szolnoki paneltűzben (Dátum: 2012-04-27 12:06 Forrás: Origo)
Egy tízemeletes ház legfelső szintjén keletkezett tűz Szolnokon, a tűzoltóknak négy embert kellett kimenteniük, egyikük súlyosan megégett. Az oltás idejére kiürítettek két lépcsőházat.

Merkel keményen kritizálta a francia ötletet (Dátum: 2012-04-27 11:46 Forrás: 168óra)
A német kancellár keményen kritizálta Francois Hollande ötletét, hogy vizsgálják felül a fiskális paktumot.
Százkilós bombát találtak Esztergomban (Dátum: 2012-04-27 11:45 Forrás: Metropol)
Százkilós orosz bombát találtak Esztergom-Kertvárosban, a rendőrség 500 méteres körzetből megkezdte a lakosok kiköltöztetését, a rendelkezés több mint 1000 embert érint
Feljelenti a titkolózó Nemzeti Földalapkezelőt az LMP (Dátum: 2012-04-27 11:42 Forrás: Origo)
A legfőbb ügyésztől, a Kehitől és az Állami Számvevőszéktől is vizsgálatot kér az állami földek bérletére kiírt pályázatok miatt az LMP. Az ellenzéki párt közben polgári pert is indít, mivel a Nemzeti Földalapkezelő nem adja ki neki a pályázatok adatait.

Médiatörvény: az Európa Tanács szerint úgy rossz, ahogy van (Dátum: 2012-04-27 11:34 Forrás: 168óra)
Több ponton támadja és többpárti támogatáshoz kötné a magyar jogszabályt az Európa Tanács jelentéstervezete.
Cozma-ügy: a Győri Ítélőtábla korántsem volt olyan szigorú (Dátum: 2012-04-27 11:22 Forrás: 168óra)
Az életfogytigokból 18, a húszéves fegyházbüntetésből 8 évi börtön lett.
A földbérletek miatt feljelent az LMP (Dátum: 2012-04-27 10:49 Forrás: Metropol)
Az LMP vizsgálatot kér az állami földbérletek ügyében és egyúttal feljelentést is tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen.
Ez folyik a parlamentben: kipakolt az LMP-s képviselő (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: 168óra)
Akinek eddig nem tűnt fel, egy LMP-s képviselő, Scheiring Gábor blogbejegyzéséből első kézből megtudhatta: jobbikosok cigányozó, zsidózó, Hitlert éltető megjegyzésekkel tisztelik meg a T. Házat. Mocskos a parlamenti szótár, ha a közbeszéd is az?
Szócska szerint a kormány nem tisztogat, hanem megújít (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: 168óra)
Szócska Miklós szerint az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes kapacitásszabályozást lehet érvényesíteni, ami megtakarítást jelent.
Hamis a KRESZ-t támadó fideszesek haragja (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Origo)
Fellázadtak a közlekedés bírságok ellen a fideszes képviselők, bár korábban gond nélkül megszavazták az erről szóló javaslatokat, a törvény legnagyobb ellenfele pedig nem villogott a javaslatról szóló vitában. A több tízezer forintos büntetéseket kifogásoló nem pontosan idézik a szabályokat, amelyeket korábban ők maguk is magszavaztak.

Enyhébb büntetést kapnak a Cozma-gyilkosság vádlottjai (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Origo)
Nem kap életfogytiglani büntetést az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző a Cozma-gyilkosságban a jogerős ítélet szerint. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván büntetését 20 évról 8 évre csökkentette a bíróság.

WSJ: Magyarország tiszteletet érdemel (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Origo)
A Wall Street Journal című lapban vette védelmébe a magyarországi reformokat az Egyesült Államok korábbi NATO-nagykövete, aki szerint Orbán Viktor kormánya sem tesz mást, mint az amerikaiak: folyamatosan kísérletezik a demokrácia javításán. Kurt Volker úgy fogalmazott: a magyar törvények nem tökéletesek, de kölcsönös tisztelet és párbeszéd kell, mert a világnak szüksége van Magyarországra.

Női holttestet találtak a Dunában Soltnál (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Origo)
A rendőrség szerint a fiatal nő halála kapcsán idegenkezűség nem állapítható meg. A nő teste 1-3 hete kerülhetett a Dunába.

Orbán megerősítette, hogy lesz kormányátalakítás (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Origo)
A miniszterelnök szerint még nem nyilvánosak, de az ő fejében már megszülettek a személyi döntések. Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjúban arról is beszélt, hogy a békemenet nélkül nem tudott volna eredményt elérni Brüsszelben.

Az egyszínű Médiatanácsot kifogásolja az Európa Tanács (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Origo)
Az MTI hírmonopóliumát és a Médiatanács tagjainak megválasztását kifogásolja a magyar médiatörvényről készült jelentésében az Európa Tanács. A Népszabadság birtokába került tervezet a rádiós pályázatokra is tartalmaz ajánlást.

Széll Kálmán Terv 2.0 - MSZP: azonnal vonják vissza az "elképesztő adóötleteket" (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az MSZP arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy "azonnal vonassa vissza" az "elképesztő adóötleteket", és adjon magyarázatot arra a korábbi nyilatkozatára, miszerint év közben nem szabad adókat módosítani - erről Burány Sándor, az ellenzéki párt képviselője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Feljelenti a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet az LMP (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az LMP vizsgálatot kér az állami földbérletek ügyében és egyúttal feljelentést is tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellen - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.
Az Európa Tanács átíratná a médiatörvényt (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján, a médiatörvényt nem kétharmados, hanem többpárti elfogadáshoz kellene kötni, a közmédiában el kellene törölni az MTI kizárólagos hírkészítési jogát, és az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően meg kellene szüntetni a médiabiztos intézményét - írja a nol.hu.
Orbán: "Az IMF a mi barátunk" (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Orbán Viktor úgy ítéli meg, sikerrel képviselte Brüsszelben azt, hogy a magyar kormány nem változtat a céljain, és csak az elérésükhöz szükséges eszközökről tárgyal. A miniszterelnök az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken azt is mondta: Magyarország gyors tárgyalásban érdekelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de nem akar hitelt felvenni tőle.
Orbán: a célokon nem változtatunk (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Orbán Viktor úgy ítéli meg, sikerrel képviselte Brüsszelben azt, hogy a kormány nem változtat a céljain, és csak az elérésükhöz szükséges eszközökről tárgyal.
Kormányszóvivő: 500-550 forint kiadást jelentenek családonként az új adók (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A kormányszóvivő szerint egy átlagos jövedelmű család számára havi 500-550 forint terhet jelent majd a tranzakciós adó, valamint a telefon és az sms-ek után fizetendő illeték.
Rendőrök tartották fel az Orbán ellen tüntetőket (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az Demokratikus Koalíció Ifjúsági szervezete (IDE) április 24-én megmozdulást szervezett a Liszt Ferenc repülőtéren, Orbán Viktor miniszterelnök és a Széll Kálmán terv intézkedései ellen. A tüntetőket azonban a rendőrség feltartóztatta, a beavatkozásról készült fotókat pedig elkobozta.
Lakástűzben sérült meg két ember Szolnokon (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
Nem csitul a prostituáltbotrány (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: 168óra)
Újabb prostituáltbotrány gyanúja az amerikai titkosszolgálatnál.
Honnan és kinek küldték a drogot? (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: 168óra)
A lengyel Központi Nyomozó Iroda (CBS) az egyik legnagyobb áruházlánc raktáraiban több mint 100 kg kokaint foglalt le – a banános kartonokban. A drog értéke meghaladja a 20 millió zlotyt (1,5 milliárd Ft)
Katasztrófától tartottak: bezöldültek a felhők (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: 168óra)
A moszkvaiak a furcsa jelenség miatt a katasztrófavédelemhez fordultak attól tartva, hogy valamelyik vegyi üzemből kerülhetett a levegőbe káros anyag.
Fiatal nő holttestét találta meg a horgász (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: STOP)
Egy fiatal nő holttestét találta meg egy horgász Soltnál a Dunában.
A megye összes kórházát viszi az állam (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: STOP)
A legtöbb kórházat Komárom-Esztergom megyében veszi át az állam május 1-jével az önkormányzatoktól. A komáromi, a kisbéri, a tatai, az oroszlányi és a dorogi kórház átvételével az intézményvezetőktől kapott adatok szerint a megyében 1185 aktív ágyból 1016 marad meg, a krónikus ágyak száma 731-ről 846-ra bővül, és több helyen jönnek létre új osztályok, illetve nappali ellátást biztosító részlegek.
Két ember égett meg a lakástűzben (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: STOP)

Elfogták a nők és kislányok rémét - vetkőztette és bántalmazta áldozatait (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: STOP)
Elfogtak egy nőkkel és gyerekekkel erőszakoskodó férfit Szombathelyen - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Szétzavarják az őrezredet? (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Az Országgyűlési Őrség létrehozásával, január 1-jével jogutód nélkül megszűnhet a rendőrség Köztársasági Őrezrede – értesült a Népszava.
Jövőre csak két négyzetméter jutna egy óvodásra (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Bár nincs elég hely, sőt a tervezett fejlesztésekkel együtt sem lesz, a köznevelési törvény mégis kötelezővé teszi az ovit. Az önkormányzatok konténerovikat építenének, a minisztérium viszont nem támogatja az ötletet, mivel nem költséghatékonyak. Jobb a zsúfoltság.
Szócska: ezt most végigverekszem! (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Míg az előtérben ingyen osztogatott frissítők mellett a „hallottál-e valamit, kinek a helyére ki pályázott, mekkora a főigazgatói székek megtartásának az esélye” kérdéseket feszegették a Magyar Kórházszövetség kongresszusára érkező intézményvezetők, a nagyteremben lévő politikai fórumon Szócska Miklós küzdésre okította a közönségét.
Újabb fővárosi idősotthon a csőd szélén (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Mi gondolunk az örökösökre is! A magyar piacon egyedülálló visszatérítéses fizetési konstrukciót kínálunk – így hirdeti magát a főváros XI. kerületében található Szent Gellért Senior Apartmanház. Szíjártó Imre azonban hiába vár az édesanyja által befizetett milliókra.
Nem tudni, jár-e pénz a radart övező földekre (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Aggódnak azok a medinai agrárvállalkozók, akik az ide tervezett radar közelében gazdálkodnak, mert idén eddig nem tudták megpályázni a földjük után járó uniós támogatást. Ez derült ki a Tolna megyei község szerda esti közmeghallgatásán.
2014-es választások: Magyar Szövetség a Fidesz ellen? (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Demokráciadeficit, a hatalom kizárólagos megtartására utaló törekvés jellemzi az új választási törvényt – véli Tóth Zoltán választási szakértő. Ha az érdemi egyeztetés nélkül elfogadott jogszabály alapján bonyolítják majd le a következő általános parlamenti választást, szerinte a polgárok politikai akarata és a mandátumok tényleges elosztása között minden korábbinál nagyobb különbség lesz.
Az államfő 194 bíró felmentését már korábban aláírta (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Metropol)
Épp a napokban kapja meg az a 194 bíró a felmentő okiratát, aki már elmúlt 62 éves, és júliusban nyugdíjba kell vonulnia. A köztársasági elnök március 29-én írta alá a felmentési határozatokat – tudta meg a Népszabadság.
Orbán: nem vonunk vissza semmit (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Metropol)

Betegjogi központ indul el júliusban (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Metropol)
Hatósági jogkört kap az új szervezet, a panaszok helyett a tájékoztatást helyeznék előtérbe.
Nyitnak a fővárosi strandok (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Metropol)
A belépők kicsit drágultak, de több kedvezmény mellett idén is lesznek hétköznaponként strandváró napok, amikor 1100 forintért lehet bejutni a paskál, a Római, a Csillaghegyi, a pünkösdfürdői és a dagály strandra.
Veszélyes UV-B sugárzás várható (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Metropol)
Szombattól már nyárias, meleg idő lesz az egész hosszú hétvégén – mondta lapunknak Németh Lajos. A meteorológus szerint az időjárás öt-hat héttel is megelőzi az ilyenkor szokásost, ennek oka egy Afrika térségéből érkező meleg, száraz légtömeg.
Nem célzottan ellenőrzi a rendőrség az elsősegélydobozokat (Dátum: 2012-04-27 10:45 Forrás: Metropol)
A közösségi oldalakon az utóbbi napokban elterjedt a hír, hogy a rendőrség a közúti ellenőrzések során a hiányzó elsősegélydoboz miatt, vagy mert valamelyik tartozék szavatossága lejárt, 50 ezer forintos bírságokat osztogat az új szabálysértési törvény szerint. Emiatt állítólag hiánycikk lett az elsősegélydoboz a piacon.
28855 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 3200 - 3250
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 ->

65->
  66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 -> 75 -> 76 -> 77 -> 78 -> 79 -> 80 -> 81 -> 82 -> 83 -> 84 -> 85 -> 86 -> 87 -> 88 -> 89 -> 90 -> 91 -> 92 -> 93 -> 94 -> 95 -> 96 -> 97 -> 98 -> 99 -> 100 -> 101 -> 102 -> 103 -> 104 -> 105 -> 106 -> 107 -> 108 -> 109 -> 110 -> 111 -> 112 -> 113 -> 114 -> 115 -> 116 -> 117 -> 118 -> 119 -> 120 -> 121 -> 122 -> 123 -> 124 -> 125 -> 126 -> 127 -> 128 -> 129 -> 130 -> 131 -> 132 -> 133 -> 134 -> 135 -> 136 -> 137 -> 138 -> 139 -> 140 -> 141 -> 142 -> 143 -> 144 -> 145 -> 146 -> 147 -> 148 -> 149 -> 150 -> 151 -> 152 -> 153 -> 154 -> 155 -> 156 -> 157 -> 158 -> 159 -> 160 -> 161 -> 162 -> 163 -> 164 -> 165 -> 166 -> 167 -> 168 -> 169 -> 170 -> 171 -> 172 -> 173 -> 174 -> 175 -> 176 -> 177 -> 178 -> 179 -> 180 -> 181 -> 182 -> 183 -> 184 -> 185 -> 186 -> 187 -> 188 -> 189 -> 190 -> 191 -> 192 -> 193 -> 194 -> 195 -> 196 -> 197 -> 198 -> 199 -> 200 -> 201 -> 202 -> 203 -> 204 -> 205 -> 206 -> 207 -> 208 -> 209 -> 210 -> 211 -> 212 -> 213 -> 214 -> 215 -> 216 -> 217 -> 218 -> 219 -> 220 -> 221 -> 222 -> 223 -> 224 -> 225 -> 226 -> 227 -> 228 -> 229 -> 230 -> 231 -> 232 -> 233 -> 234 -> 235 -> 236 -> 237 -> 238 -> 239 -> 240 -> 241 -> 242 -> 243 -> 244 -> 245 -> 246 -> 247 -> 248 -> 249 -> 250 -> 251 -> 252 -> 253 -> 254 -> 255 -> 256 -> 257 -> 258 -> 259 -> 260 -> 261 -> 262 -> 263 -> 264 -> 265 -> 266 -> 267 -> 268 -> 269 -> 270 -> 271 -> 272 -> 273 -> 274 -> 275 -> 276 -> 277 -> 278 -> 279 -> 280 -> 281 -> 282 -> 283 -> 284 -> 285 -> 286 -> 287 -> 288 -> 289 -> 290 -> 291 -> 292 -> 293 -> 294 -> 295 -> 296 -> 297 -> 298 -> 299 -> 300 -> 301 -> 302 -> 303 -> 304 -> 305 -> 306 -> 307 -> 308 -> 309 -> 310 -> 311 -> 312 -> 313 -> 314 -> 315 -> 316 -> 317 -> 318 -> 319 -> 320 -> 321 -> 322 -> 323 -> 324 -> 325 -> 326 -> 327 -> 328 -> 329 -> 330 -> 331 -> 332 -> 333 -> 334 -> 335 -> 336 -> 337 -> 338 -> 339 -> 340 -> 341 -> 342 -> 343 -> 344 -> 345 -> 346 -> 347 -> 348 -> 349 -> 350 -> 351 -> 352 -> 353 -> 354 -> 355 -> 356 -> 357 -> 358 -> 359 -> 360 -> 361 -> 362 -> 363 -> 364 -> 365 -> 366 -> 367 -> 368 -> 369 -> 370 -> 371 -> 372 -> 373 -> 374 -> 375 -> 376 -> 377 -> 378 -> 379 -> 380 -> 381 -> 382 -> 383 -> 384 -> 385 -> 386 -> 387 -> 388 -> 389 -> 390 -> 391 -> 392 -> 393 -> 394 -> 395 -> 396 -> 397 -> 398 -> 399 -> 400 -> 401 -> 402 -> 403 -> 404 -> 405 -> 406 -> 407 -> 408 -> 409 -> 410 -> 411 -> 412 -> 413 -> 414 -> 415 -> 416 -> 417 -> 418 -> 419 -> 420 -> 421 -> 422 -> 423 -> 424 -> 425 -> 426 -> 427 -> 428 -> 429 -> 430 -> 431 -> 432 -> 433 -> 434 -> 435 -> 436 -> 437 -> 438 -> 439 -> 440 -> 441 -> 442 -> 443 -> 444 -> 445 -> 446 -> 447 -> 448 -> 449 -> 450 -> 451 -> 452 -> 453 -> 454 -> 455 -> 456 -> 457 -> 458 -> 459 -> 460 -> 461 -> 462 -> 463 -> 464 -> 465 -> 466 -> 467 -> 468 -> 469 -> 470 -> 471 -> 472 -> 473 -> 474 -> 475 -> 476 -> 477 -> 478 -> 479 -> 480 -> 481 -> 482 -> 483 -> 484 -> 485 -> 486 -> 487 -> 488 -> 489 -> 490 -> 491 -> 492 -> 493 -> 494 -> 495 -> 496 -> 497 -> 498 -> 499 -> 500 -> 501 -> 502 -> 503 -> 504 -> 505 -> 506 -> 507 -> 508 -> 509 -> 510 -> 511 -> 512 -> 513 -> 514 -> 515 -> 516 -> 517 -> 518 -> 519 -> 520 -> 521 -> 522 -> 523 -> 524 -> 525 -> 526 -> 527 -> 528 -> 529 -> 530 -> 531 -> 532 -> 533 -> 534 -> 535 -> 536 -> 537 -> 538 -> 539 -> 540 -> 541 -> 542 -> 543 -> 544 -> 545 -> 546 -> 547 -> 548 -> 549 -> 550 -> 551 -> 552 -> 553 -> 554 -> 555 -> 556 -> 557 -> 558 -> 559 -> 560 -> 561 -> 562 -> 563 -> 564 -> 565 -> 566 -> 567 -> 568 -> 569 -> 570 -> 571 -> 572 -> 573 -> 574 -> 575 -> 576 -> 577 -> 578 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |