Belföld - az összes hír
Tarlós Budapest megszűnését vizionálja (Dátum: 2011-11-26 12:16 Forrás: STOP)
Tarlós István főpolgármester szerint kezelhetetlen helyzetet teremtene az az önkormányzati törvényhez készült fideszes módosító javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne.
Ellenzéki összefogást sürget az LMP (Dátum: 2011-11-26 12:08 Forrás: Népszabadság Online)
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője nyílt levélben kérte fel az ellenzéki pártokat, hogy januárban közösen nyújtsák be újra azokat az Alkotmánybíróság (Ab) előtt fekvő ügyeket, amelyekben a három pártnak egyezik az álláspontja.
Megfojtotta nagyapját, mert nem adott neki pénzt (Dátum: 2011-11-26 12:01 Forrás: STOP)
Egy fővárosi kórházban halt bele sérüléseibe, még szeptember 29-én az az idős férfi, akit unokája fojtogatott, mert nem adott neki pénzt.
Mesterházy: Le kell vágni Orbán jobbkezét! (Dátum: 2011-11-26 11:54 Forrás: STOP)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mielőbbi leváltását sürgette Mesterházy Attila az MSZP választmányának szombati ülése előtt újságíróknak nyilatkozva. A szocialista pártelnök szerint mihamarabb meg kell állapodni az IMF-el egy új együttműködésről, de ehhez hiteles politikusok kellenek - Orbán és Matolcsy nem ilyenek.
Tilos lesz káromkodni és zenét hallgatni a parlamentben (Dátum: 2011-11-26 11:49 Forrás: 168óra)
Ha megszületik a parlamenti viselkedési kódex, attól a naptól kezdve tilos lesz a szerb parlamentben káromkodni és zenét hallgatni, miközben valamelyik képviselő a beszédét mondja vagy felszólal.
Rogán fővédnök lesz a Mikulásgyárban (Dátum: 2011-11-26 11:32 Forrás: 168óra)
Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere lesz a december 9-én nyíló Mikulásgyár fővédnöke - közölték a jótékonysági akció szervezői pénteken.
Kigyulladt egy fővárosi ikerház - Fotók (Dátum: 2011-11-26 11:32 Forrás: STOP)
Kigyulladt egy ikerház egyik felének tetőszerkezete, péntek éjjel, a főváros XVII. kerületében. Egy embert füstmérgezéssel kórházba szállítottak.
Menesztené Matolcsyt az MSZP (Dátum: 2011-11-26 11:28 Forrás: Metropol)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mielőbbi leváltását sürgette Mesterházy Attila az MSZP választmányának szombati ülése előtt újságíróknak nyilatkozva.
Négy autó karambolozott Csepelen (Dátum: 2011-11-26 11:21 Forrás: STOP)
Négy autó ütközött egymásnak Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton szombat délelőtt, többen megsérültek - közölte a rendőrség.
Bukta: Bóvli lett Budapest és a hét magyar kereskedelmi bank is (Dátum: 2011-11-26 10:45 Forrás: 168óra)
Magyarország csütörtöki leminősítését követően a Moody's leminősítette a Magyar Fejlesztési Bankot, valamint rontotta hét magyar kereskedelmi bank különböző osztályzatait. A hitelminősítő emellett Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású adósbesorolást.
Váratlan enyhülés jön: 11 fok is lehet a hétvégén (Dátum: 2011-11-26 10:45 Forrás: 168óra)
Szombat hajnalban északnyugaton a megélénkülő szél hatására megkezdődik a levegő kitisztulása, máshol marad a borongós, párás idő.
Rogán Antal lesz a Mikulásgyár fővédnöke (Dátum: 2011-11-26 10:44 Forrás: STOP)
Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere lesz a december 9-én nyíló Mikulásgyár fővédnöke - közölték a jótékonysági akció szervezői pénteken.
Kábítószer-termesztőket vettek őrizetbe (Dátum: 2011-11-26 10:32 Forrás: Metropol)
Két férfit vettek őrizetbe a Bács-Kiskun megyei Csengődön, mert az általuk lakott tanyákon kábítószergyanús növényeket találtak.
Megrepedt a lépe egy Kapuváron megvert fiatalnak (Dátum: 2011-11-26 10:26 Forrás: Origo)
Elvették a sapkáját, majd megvertek egy fiút tizenéves fiatalok Kapuváron a hét elején. A 17 éves áldozatnak megrepedt a lépe, azóta megműtötték, már nincs életveszélyben.
Budapestet is leminősítette a Moody's (Dátum: 2011-11-26 1:11 Forrás: Origo)
Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású adósbesorolást a Moody's hitelminősítő.
Bajnai alapítványa szerint a Fidesz új törvényével 2002-ben választást nyert volna (Dátum: 2011-11-26 0:57 Forrás: Origo)
A Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök által alapított Haza és Haladás Alapítvány szerint ha a Fidesz a múlt vasárnap benyújtott új választási törvénye lett volna hatályban 2002-ben, akkor a párt nem veszítette volne el azt a választást.
Matolcsy benyújtotta az új államháztartási törvényt (Dátum: 2011-11-26 0:30 Forrás: Origo)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a parlamentnek az új államháztartási törvény tervezetét. Eszerint a társadalombiztosítás a költségvetés részévé válik, viszont külön rendszerben marad meg az önkormányzatok költségvetése.
Elsőst pofozott meg egy szombathelyi iskola igazgatónője (Dátum: 2011-11-25 6:40 Forrás: Privát kopó)
Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség Szombathelyen, ahol az egyik iskola vezetőnője egy kisdiákot ütött meg.
Csúnyán mellényúltak a rendőrök a morfintúladagolás ügyében indult nyomozásban (Dátum: 2011-11-25 6:40 Forrás: Privát kopó)
Rossz embert hallgatott ki a rendőrség az Uzsoki utcai Kórház gyanús halálesetei utáni nyomozásban. A rendőrök egy Márkus Attila nevű orvost akartak kikérdezni, aki néhány hónapja cikket írt arról, hogy egy kórházban morfintúladagolással siettetik a végső stádiumban lévő rákos betegek halálát. A két és fél órán át kihallgatott Márkus Attila azonban állítása szerint csak a cikk szerzőjének névrokona.
Élve tette újszülöttjét a fagyasztóba (Dátum: 2011-11-25 6:01 Forrás: Privát kopó)
A bodrogi asszonyon nem lehetett látni, hogy gyereket várt és a rendőrök szerint az év elején titokban szült.
Felgyújtotta társát egy hajléktalan - csak viccnek szánta (Dátum: 2011-11-25 5:56 Forrás: Privát kopó)
Az 50 éves hajléktalan férfi egy tojástartóval lobbantotta lángra az áldozat ruháját, a tüzet csak járókelők segítségével sikerült eloltani.
Orbán felállítja a szuper-titkosszolgálatát (Dátum: 2011-11-25 5:22 Forrás: 168óra)
Még egy titkosszolgálatot hoz létre a kormány – A szupercsapat minden adathoz hozzáférhet. A két katonai titkosszolgálatot összevonják, de mindjárt egy újabb szervezetet is létrehoznak. Önálló szervezetként jönne létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a NIBEK.
Százmilliós megbízás a Nézőpont-csoportnak (Dátum: 2011-11-25 5:15 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Egy éven át tartó, összesen nettó 360 milliós megbízáshoz jutott a Fideszhez több szálon kötődő Nézőpont Intézet cége a nemzeti fejlesztési tárcától.
Fogdai fogdosás: szexuálisan zaklatták az újságírónőt (Dátum: 2011-11-25 5:14 Forrás: 168óra)
Szexuálisan zaklattak egy újságírónőt félnapos egyiptomi fogva tartása alatt - Magyarázat nélkül fél napra őrizetbe vettek, s közben szexuálisan zaklattak és megvertek egy egyiptomi újságírónőt a kairói biztonsági erők szerda éjjel - jelentette csütörtökön a The Guardian című brit napilap internetes oldala.
Eutanázia: jogi lépéssel felel az Uzsoki kórház vezetése a vádakra (Dátum: 2011-11-25 5:11 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Kórlapok tűntek el az Uzsoki utcai kórházból, amiket az egészségügyi intézmény szerint a kábítószer-túladagolásokról szóló orvosi cikk megírására, illetve az ellenőrzés akadályoztatásához használhattak fel. A kórház által megbízott a Magyar György és Társai ügyvédi iroda feljelentést tett, ezen kívül az intézmény jó hírnevének megsértése miatt is megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Irányított reklámtender gyanúja a BKV-nál (Dátum: 2011-11-25 5:09 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Könnyen lehet, hogy hosszadalmas közbeszerzési döntőbizottsági eljárás kerekedik a BKV hirdetési felületeinek hasznosítására október végén kiírt tenderből.
Kitart az Orbánék ellen éhségsztrájkoló lelkész (Dátum: 2011-11-25 5:08 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Bár húsz kilót fogyott és legyengült, még egészségileg és lelkileg is bírja az éhségsztrájkot az Európai Parlament strasbourgi épülete előtt a Magyarországi Anabaptista Misszió Magyar Keresztény Mennonita Egyház vezető lelkésze.
Terrorelhárításból titkosszolgálat (Dátum: 2011-11-25 5:07 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Nem csak a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ nevű új szervezet, de a Terrorelhárítási Központ is titkosszolgálatként működhet a jövőben - akár külföldön is. A Pintér Sándor által jegyzett rendvédelmi salátatörvény tervezetéből kiderül: a belső elhárítók akár bűncselekményeket is elkövethetnek, hogy tőrbe csalják a "célszemélyt". Emellett a legbékésebb demonstrációt is könnyen minősíthetik rendzavarásnak.
Durva tréfát űznek nyugdíjügyben (Dátum: 2011-11-25 5:05 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Azok a korhatár alatti nyugdíjasok is megkapják vagy megkapták a napokban Orbán Viktor miniszterelnök időseknek küldött "megnyugtató" levelét, akik jövőre már nem is lesznek nyugdíjasok.
"A pontok és a vesszők sincsenek jó helyen" (Dátum: 2011-11-25 5:04 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Nyilvános vitára invitálja az oktatási államtitkárt Mendrey László, egyúttal határozottan visszautasítja, hogy Hoffmann Rózsa személyes síkra kívánja terelni a köztük lévő szakmai nézetkülönbségeket.
Kastélyt is árvereznek? (Dátum: 2011-11-25 5:03 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az esztergomi önkormányzat tulajdonában lévő antik ingóságok és egy székelyföldi kastély eladásából javasolja kifizetni a helyi közétkeztetést és közvilágítást szolgáltató cégekkel szembeni tartozást a város MSZP-s képviselője. Ez is téma lesz a mai testületi ülésén, ahol a polgármester ismét javasolja a költségvetés módosítását. Az ezernél több esztergomi diák és idős enélkül is meleg ételhez juthat, de a már lekapcsolt világítás "pótlására" nincs ötlet.
Módosítások az önkormányzati törvényhez: beindultak a fideszes polgármesterek (Dátum: 2011-11-25 5:02 Forrás: STOP)
Több mint hatszáz módosító javaslat érkezett a csütörtök esti határidőig az önkormányzati törvényjavaslathoz.
Hende szerint a hadsereg olcsóbb és erősebb - az MSZP károkozástól tart (Dátum: 2011-11-25 2:05 Forrás: STOP)
Mintegy 10 milliárd forintot spórolhat jövőre a Honvédelmi Minisztérium (HM) a mostani átszervezések és elbocsátások következtében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen a Tárcatükör a Közgázon című közpolitikai beszélgetésen.
Betelt a pohár: vissza kell vonni az új Munka Törvénykönyvét (Dátum: 2011-11-25 19:59 Forrás: 168óra)
Hat szakszervezeti tömörülés hajdú-bihari szervezete egységesen állásfoglalása szerint a Munka törvénykönyve tervezete a beterjesztett formában sem a munkavállalók, sem a nemzetgazdaság, sem a vállalkozások érdekeit nem szolgálja, ezért a tervezet visszavonását ajánlották.
Nem akarnak háborúzni az alternatívok (Dátum: 2011-11-25 19:39 Forrás: FN)
A köznevelési törvény uniformizálása ellen tiltakozva kétnapos akcióval bizonyítják az alternatív pedagógiák, hogy van másik iskola.
Megint meggyalázza a Fidesz Esztergomot (Dátum: 2011-11-25 18:44 Forrás: 168óra)
"Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről" nyújtott be törvényjavaslatot pénteken az Országgyűlésnek három fideszes képviselő a "város polgárai közszolgáltatásokkal való ellátásának maradéktalan biztosítása, az ellátások színvonalának emelése, egységessége, valamint az intézmények hatékonyabb, költségtakarékosabb fenntartása érdekében".
Rogán lesz a Mikulásgyár fővédnöke (Dátum: 2011-11-25 18:39 Forrás: Metropol)
Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere lesz a december 9-én nyíló Mikulásgyár fővédnöke. Idén közel száz külföldi önkéntes is dolgozik majd a Mikulásgyárban.
Matolcsy már 'gáz', mégis marad (Dátum: 2011-11-25 18:37 Forrás: Népszabadság Online)
Kormányzati források szerint "Matolcsy már gáz". De Orbán Viktor az IMF-tárgyalások végéig biztosan nem meneszti, a Moody's-leminősítés ellenére sem. Kormánypárti honatyák szerint "nem Matolcsyt minősítették le".
Van másik iskola! Még... (Dátum: 2011-11-25 18:34 Forrás: Népszabadság Online)
Az új köznevelési törvényjavaslat az alapítványi iskolákat nem lehetetleníti el, de megnehezíti a működésüket – jelentette ki Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke.
Hatályon kívüli a Knézy Jenő elleni ítélet (Dátum: 2011-11-25 18:22 Forrás: Metropol)
Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró bíróság a Knézy Jenő sportriporter bántalmazási ügyében született elsőfokú ítéletet.
Háromhavi pótlékot kapnak a sürgősségi betegellátásban dolgozók (Dátum: 2011-11-25 18:14 Forrás: Origo)
Jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyben, mondta Réthelyi Miklós miniszter. A tárca helyettes államtitkára szerint több mint hárommilliárd forintot tudnak fordítani az idei többletjuttatásra.
'A kormány hiteltelenné vált' (Dátum: 2011-11-25 18:04 Forrás: Népszabadság Online)
Az ellenzéki pártok egyként állítják: a kormány hiteltelenné vált. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter útját pedig egyhangúan járhatatlannak tartják.
Megállási tilalommal gyorsítják a forgalmat Zuglóban (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Origo)
A villamosok és az autóbuszok zavartalan közlekedését próbálják biztosítani Budapesten, az Erzsébet királyné útja egy részén, az autós sávok felszabadításával.
Szmogveszélyre figyelmeztetnek Miskolcon (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Origo)
A légszennyezettség további romlásának elkerülése érdekében arra kérik a miskolciakat, hogy autó helyett utazzanak tömegközlekedéssel vagy járjanak gyalog, és ne tüzeljenek fával, szénnel.
Magyar Nemzet: Hoffmann Lázárral tárgyalna (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Origo)
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elfogadná Lázár János közoktatási tervezethez benyújtott módosítóinak mintegy egyharmadát, egy másik harmadát pedig kisebb módosításokkal. Lázár János azonban csomagot nyújtott be, így ha abból akár csak egyet is kifogásol az államtitkárság, valamennyit el kell utasítania.
Kommentelgetés miatt figyelmeztette Szanyit az MSZP (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Origo)
A Népszabadság értesülései szerint Szanyi Tibort egy párttársa egy internetes bejegyzés miatt jelentette fel az MSZP etikai bizottságánál.
Fővárosi hajléktalanellátás: sürgősen kell 120 millió (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Fizetésképtelenné válhat a legnagyobb fővárosi hajléktalanszállókat üzemeltető Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, ha nem kap záros határidőn belül 120 millió forint plusz támogatást a fenntartó fővárosi önkormányzattól. A kérdésről jövő héten döntenek a városatyák.
A Fidesznek maga felé hajlik a keze (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
A vasárnap beterjesztett választási törvény tervezetében szinte maradéktalanul érvényesülnek a nemzetközi jogelvek: a választójog közvetlen, általános, titkos és – csaknem – egyenlő. Az egyik érdemi kifogás: miközben az itthon élő magyar állampolgárok az egyéni választókerületekben és az országos listákra is leadhatják voksukat, a határon túliakat csak egy – listás – szavazat illeti meg. Ez pedig sérti az egyenlő választójog elvét.
Esztergomi sötétség: vajon lesz-e ma meleg ebéd? (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
A villany egyszerű lekapcsolása helyett egyenként csavarják ki Esztergomban az égőket. Ez napokig eltarthat. A lassú intézkedés mégsem jelent esélyt a városnak, mert bár pénz időközben lenne, az önkormányzati választásokon kialakult patthelyzet miatt képtelenek dönteni a milliók felhasználásáról. A magát ostromló városban jártunk.
BKK: parkolási tilalom Zuglóban (Dátum: 2011-11-25 17:20 Forrás: Metropol)
Megállási tilalmat vezettek be Zugló egy részén a közösségi közlekedés segítésére, a korlátozás munkanapokon reggel 6 és 9 óra között érvényes az Erzsébet királyné útja városközpont felé vezető oldalán, a Fűrész utca és a Lőcsei utca között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
28764 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 20900 - 20950
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 -> 65 -> 66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 -> 75 -> 76 -> 77 -> 78 -> 79 -> 80 -> 81 -> 82 -> 83 -> 84 -> 85 -> 86 -> 87 -> 88 -> 89 -> 90 -> 91 -> 92 -> 93 -> 94 -> 95 -> 96 -> 97 -> 98 -> 99 -> 100 -> 101 -> 102 -> 103 -> 104 -> 105 -> 106 -> 107 -> 108 -> 109 -> 110 -> 111 -> 112 -> 113 -> 114 -> 115 -> 116 -> 117 -> 118 -> 119 -> 120 -> 121 -> 122 -> 123 -> 124 -> 125 -> 126 -> 127 -> 128 -> 129 -> 130 -> 131 -> 132 -> 133 -> 134 -> 135 -> 136 -> 137 -> 138 -> 139 -> 140 -> 141 -> 142 -> 143 -> 144 -> 145 -> 146 -> 147 -> 148 -> 149 -> 150 -> 151 -> 152 -> 153 -> 154 -> 155 -> 156 -> 157 -> 158 -> 159 -> 160 -> 161 -> 162 -> 163 -> 164 -> 165 -> 166 -> 167 -> 168 -> 169 -> 170 -> 171 -> 172 -> 173 -> 174 -> 175 -> 176 -> 177 -> 178 -> 179 -> 180 -> 181 -> 182 -> 183 -> 184 -> 185 -> 186 -> 187 -> 188 -> 189 -> 190 -> 191 -> 192 -> 193 -> 194 -> 195 -> 196 -> 197 -> 198 -> 199 -> 200 -> 201 -> 202 -> 203 -> 204 -> 205 -> 206 -> 207 -> 208 -> 209 -> 210 -> 211 -> 212 -> 213 -> 214 -> 215 -> 216 -> 217 -> 218 -> 219 -> 220 -> 221 -> 222 -> 223 -> 224 -> 225 -> 226 -> 227 -> 228 -> 229 -> 230 -> 231 -> 232 -> 233 -> 234 -> 235 -> 236 -> 237 -> 238 -> 239 -> 240 -> 241 -> 242 -> 243 -> 244 -> 245 -> 246 -> 247 -> 248 -> 249 -> 250 -> 251 -> 252 -> 253 -> 254 -> 255 -> 256 -> 257 -> 258 -> 259 -> 260 -> 261 -> 262 -> 263 -> 264 -> 265 -> 266 -> 267 -> 268 -> 269 -> 270 -> 271 -> 272 -> 273 -> 274 -> 275 -> 276 -> 277 -> 278 -> 279 -> 280 -> 281 -> 282 -> 283 -> 284 -> 285 -> 286 -> 287 -> 288 -> 289 -> 290 -> 291 -> 292 -> 293 -> 294 -> 295 -> 296 -> 297 -> 298 -> 299 -> 300 -> 301 -> 302 -> 303 -> 304 -> 305 -> 306 -> 307 -> 308 -> 309 -> 310 -> 311 -> 312 -> 313 -> 314 -> 315 -> 316 -> 317 -> 318 -> 319 -> 320 -> 321 -> 322 -> 323 -> 324 -> 325 -> 326 -> 327 -> 328 -> 329 -> 330 -> 331 -> 332 -> 333 -> 334 -> 335 -> 336 -> 337 -> 338 -> 339 -> 340 -> 341 -> 342 -> 343 -> 344 -> 345 -> 346 -> 347 -> 348 -> 349 -> 350 -> 351 -> 352 -> 353 -> 354 -> 355 -> 356 -> 357 -> 358 -> 359 -> 360 -> 361 -> 362 -> 363 -> 364 -> 365 -> 366 -> 367 -> 368 -> 369 -> 370 -> 371 -> 372 -> 373 -> 374 -> 375 -> 376 -> 377 -> 378 -> 379 -> 380 -> 381 -> 382 -> 383 -> 384 -> 385 -> 386 -> 387 -> 388 -> 389 -> 390 -> 391 -> 392 -> 393 -> 394 -> 395 -> 396 -> 397 -> 398 -> 399 -> 400 -> 401 -> 402 -> 403 -> 404 -> 405 -> 406 -> 407 -> 408 -> 409 -> 410 -> 411 -> 412 -> 413 -> 414 -> 415 -> 416 -> 417 -> 418 ->
419->
  420 -> 421 -> 422 -> 423 -> 424 -> 425 -> 426 -> 427 -> 428 -> 429 -> 430 -> 431 -> 432 -> 433 -> 434 -> 435 -> 436 -> 437 -> 438 -> 439 -> 440 -> 441 -> 442 -> 443 -> 444 -> 445 -> 446 -> 447 -> 448 -> 449 -> 450 -> 451 -> 452 -> 453 -> 454 -> 455 -> 456 -> 457 -> 458 -> 459 -> 460 -> 461 -> 462 -> 463 -> 464 -> 465 -> 466 -> 467 -> 468 -> 469 -> 470 -> 471 -> 472 -> 473 -> 474 -> 475 -> 476 -> 477 -> 478 -> 479 -> 480 -> 481 -> 482 -> 483 -> 484 -> 485 -> 486 -> 487 -> 488 -> 489 -> 490 -> 491 -> 492 -> 493 -> 494 -> 495 -> 496 -> 497 -> 498 -> 499 -> 500 -> 501 -> 502 -> 503 -> 504 -> 505 -> 506 -> 507 -> 508 -> 509 -> 510 -> 511 -> 512 -> 513 -> 514 -> 515 -> 516 -> 517 -> 518 -> 519 -> 520 -> 521 -> 522 -> 523 -> 524 -> 525 -> 526 -> 527 -> 528 -> 529 -> 530 -> 531 -> 532 -> 533 -> 534 -> 535 -> 536 -> 537 -> 538 -> 539 -> 540 -> 541 -> 542 -> 543 -> 544 -> 545 -> 546 -> 547 -> 548 -> 549 -> 550 -> 551 -> 552 -> 553 -> 554 -> 555 -> 556 -> 557 -> 558 -> 559 -> 560 -> 561 -> 562 -> 563 -> 564 -> 565 -> 566 -> 567 -> 568 -> 569 -> 570 -> 571 -> 572 -> 573 -> 574 -> 575 -> 576 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |








