Belföld - az összes hír
Schmitt szerint azért bántják, mert segíti a kormányt (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Plágiumügyéről is beszélt Schmitt Pál a BruxInfonak adott interjúban. Ebben az államfő azt állítja, hogy a plágiumügy azért került elő, mert segíti a kormány munkáját.
Fizetett hirdetésben támadják az MSZP-t (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Saját ügyükben meglehetősen szófukarok a Miskolc Holding vezetői, viszont hirdetésben támadják az MSZP-s képviselőket.
Nincs sok okunk örülni: a közel félmillió bántalmazott nő napja (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
A Nemzetközi Nőnap nem virágos-csokoládés megemlékezésként indult 101 évvel ezelőtt - figyelmeztet a NANE Egyesület, amely a ma délutáni, Blaha Lujza téri demonstrációra hívja mindazokat, akik fontosnak érzik szót emelni a nők egyenjogúsága érdekében.
Giró-Szász szerint már nem vizsgálják a jegybank ügyét - pedig... (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az eljárás, azt mondhatni, hogy 90 százalékos az egyetértés a testülettel - állította a kormányszóvivő csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Árfolyamgát: húszmillió lesz a plafon (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
Megerősítette a kormányszóvivő, hogy megegyezés született arról: azok vehetik majd igénybe az árfolyamrögzítést, akiknek a hitelösszege nem haladja meg a húszmillió forintot.
Fegyverrel ment pénzt felvenni (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki szerda délután fegyverrel rabolt ki egy lajosmizsei Takarékszövetkezetet.
Halálra gázolták a kamionját vizsgáló sofőrt (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
A helyszínen életét vesztette az a kamionsofőr, aki műszaki hibás járművét vizsgálta szerda éjjel az M1-es autópályán, amikor egy személyautó elgázolta.
Sok pénzt ér a 170 centis bankrabló - fotó (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
Félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a veszprémi bankrablás ügyében a rendőrség és a pénzintézet - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Zárolták egy dunaföldvári cég számláit - Rátgéber Lászlóné ügyvezető nem nyilatkozott (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: STOP)
Zárolták a Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési (DIT) Nonprofit Kft. számláit, miután a céget jogerősen 46 millió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság egy lakóközösség keresete alapján.
Világcég a bántalmazott magyar nőkért (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Halász Pálma újra nekifut az aláírásgyűjtésnek, amellyel a családon belüli erőszak önálló tényállássá minősítését kezdeményezi. Tavaly néhány száz szignó hiányzott, az idén a gyűjtésbe besegít az Avon is. Magyarországon minden héten megöl egy nőt és minden hónapban egy gyereket valamelyik hozzátartozója.
'A magyarság megmaradása függ attól, milyen erősek pozícióink' (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
A miniszterelnök-helyettes szerint kulcsfontosságú, hogy a hétvégi szlovákiai választásokon az etnikai alapú magyar párt meghatározó szerephez jusson, és jelen tudjon lenni a pozsonyi politikában. Semjén Zsolt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel kiemelte: a választások után meg fogják találni a hangot az új szlovák kormánnyal.
Orbán még mindig bizalmi kérdésnek tekinti Schmitt ügyét (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Orbán Viktor miniszterelnök változatlanul bizalmi kérdésnek tekinti a Schmitt-ügyet, és még nem engedte el a köztársasági elnök kezét – mondták lapunknak fideszes források annak kapcsán, hogy a héten napvilágot látott hírek szerint a 215 számozott oldalból álló disszertáció több mint 200 oldala plágiumgyanús.
Bajnai intézkedéseire hivatkozik levelében Orbán (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
A miniszterelnök az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökeinek írt levelében a Bajnai-kormány – a Fidesz által akkor megszorításnak nevezett és folyamatosan támadott – intézkedéseit is felsorolta, bizonyítandó Magyarország erőfeszítéseit a költségvetési deficit leszorítása érdekében.
Elgázoltak egy kamionsofőrt az M1-en (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Metropol)
Halálra gázoltak egy 33 éves székesfehérvári kamionsofőrt csütörtök kora hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Tatabánya Óvárosnál.
Kigyulladt egy kamion az M1-es autópályán (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Metropol)
Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 31-es kilométernél csütörtök reggel, azért Bicske közelében egy szakaszon csak egy sávon lehet közlekedni.
A Szolidaritás támogatja a népszavazási kezdeményezést (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Metropol)
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Lehet Más a Politika népszavazási kezdeményezését, és tagjai részt vesznek az ellenzéki párt által kezdeményezett országos aláírásgyűjtésben is, az LMP pedig arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a mozgalom szombati Kossuth téri tüntetésén.
Illegális kaszinót számolt fel a NAV (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Privát kopó)
Egy illegális minikaszinót számoltak fel a hét végén Budapest XVIII. kerületében, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Lebukott az orvos: zsebre tette a pénzt, de számlát nem adott (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Privát kopó)
Miként általában az orvosok, úgy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is úgy gondolják, jobb megelőzni a bajt, mint azt utólag kezelni fájdalmas és költséges megoldásokkal. A revizorok ennek megfelelően az egészségügyi szolgáltatók körében is több vizsgálatot terveznek, mint korábban.
Alkalmazottak lopták a gázolajat (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Privát kopó)
Egy dunaújvárosi céget saját munkavállalói károsították meg. A kft-nél alkalmazásban lévő gépkocsivezetők voltak azok, akik az utóbbi időben rendszeresen lopták a gázolajat. Az általuk vezetett szemétszállító teherautók tankjából, illetve a cégnél lévő kútból 5-10 literenként szívták le műanyagkannákba az üzemanyagot.
Kisgyermek és édesanyja égett halálra Budapesten (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Privát kopó)
Egy nő és egy kisgyermek elszenesedett holtestére bukkantak a tűzoltók, szerda reggel, amikor egy égő bérházhoz riasztották őket, a főváros V. kerületébe, a Bástya utcába. A tűzből egy kislányt sikerült kimenteniük.
Kommandósok fogták el a 700 milliós költségvetési csalás főszereplőjét és nyolc társát (Dátum: 2012-03-08 10:45 Forrás: Privát kopó)
Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik áramszolgáltató beszállítójánál; a cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést.
Tíz év börtönt kapott a féltékenységből szurkáló volt rendőr (Dátum: 2012-03-08 10:43 Forrás: Origo)
A jánoshalmi férfit egyszer már kilenc hónap börtönre ítélték zaklatásért, épp a próbaidejét töltötte, amikor egy vita hevében megszurkálta volt felesége élettársát. A bíróság ezért jogerősen tíz év börtönre ítélte, feltételesen sem helyezhetik szabadlábra.
Elveszett egy repülőgép valahol Tajvan felett (Dátum: 2012-03-08 10:41 Forrás: 168óra)
Eltűnt egy pilóta nélküli tajvani repülőgép a sziget térségében
Halálra gázoltak egy kamionsofőrt az M1-esen Tatabányánál (Dátum: 2012-03-08 10:22 Forrás: Origo)
Elgázoltak egy férfit csütörtökön hajnalban az M1-es autópályán, a férfi láthatósági mellény nélkül szállt ki lerobbant kamionjából, ekkor ütötték el, a helyszínen életét vesztette.
A kétharmad csak növeli a korrupciós kockázatokat (Dátum: 2012-03-08 10:17 Forrás: Origo)
A 2010-es választások óta több területen romlottak a korrupciós kockázatok, miközben a régi problémák sem oldódtak meg - írja a Transparency International friss tanulmánya. A szervezet szerint növelik a visszaélések lehetőségét a parlamentben rohamtempóban megszavazott törvényjavaslatok, de a bíróságok átalakítása is rizikófaktor. Az elszámoltatási kormánybiztos segíti ugyan a korábbi ügyek felderítését, de a jelen és a jövő korrupciója ellen nem jó.
Vádemelési javaslat három pécsi orvos ellen (Dátum: 2012-03-08 10:14 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Vádemelést javasol a rendőrség három orvos ellen annak a fiatalembernek a halála miatt, aki vakbélműtétje után fertőzést kapott 2010-ben Pécsen. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a rendőrség egy orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, két kollégáját foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít. A nyomozás a napokban lezárult, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.
Igazi betegeken gyakorolnak a rezidensek (Dátum: 2012-03-08 10:02 Forrás: FN)
Az egyetemek nem tanítják meg az orvostanhallgatókat sebet varrni, katéterezni vagy éppen injekciót beadni. Bár sokan önszorgalomból pótolják a hiányosságokat, az egyetem alatt a medikusok 50 százaléka – szembesülve a hazai egészségügy „való világával” – átesik az első kiégési folyamaton, és megbánja, hogy az orvosi pályát választotta. Egy felmérés tanulságai.
A Facebooknak és a fesztiváloknak is köszönheti sikerét a Jobbik (Dátum: 2012-03-08 10:00 Forrás: Origo)
Egy amerikai lap szerint a Jobbik, más európai szélsőjobboldali pártokra nem jellemző módon, fesztiválokkal és divattal is igyekszik támogatókat szerezni magának a fiatalok között. A lap szerint az is az oka a Jobbik térnyerésének a fiatalabb korosztályban, hogy a párt a többi magyar párthoz képest ügyesebben használja a közösségi szájtokat.
Zárolták egy dunaföldvári cég számláit - Rátgéber Lászóné ügyvezető nem nyilatkozott (Dátum: 2012-03-08 1:03 Forrás: STOP)
Zárolták a Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési (DIT) Nonprofit Kft. számláit, miután a céget jogerősen 46 millió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság egy lakóközösség keresete alapján.
Schmitt Pál tiszteletben fogja tartani a vizsgálóbizottság döntését (Dátum: 2012-03-08 0:34 Forrás: Origo)
Az esetleges lemondását firtató kérdésre a köztársasági elnök a BruxInfónak azt mondta, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelő elnök. A Medián legfrissebb felmérése szerint relatív többségbe kerültek azok, akik szerint a köztársasági elnöknek a plágiumügy miatt le kellene mondania.
A szuperkedd győztese (Dátum: 2012-03-07 6:37 Forrás: 168óra)
Egyszerre 10 államban tartanak előválasztásokat, hogy eldöntsék, ki legyen a republikánus jelölt a novemberi elnökválasztáson.
Beletörődtünk? A kiadáscsökkentés fekete báránya az egészségügy (Dátum: 2012-03-07 6:02 Forrás: STOP)
Tovább zúdul az egészségügyi lavina, hiszen nemhogy megoldások nem születtek a problémákra, hanem azok száma csak gyarapodott - írja legfrissebb blogbejegyzésében az Intézet a Demokratikus Alternatícváért (IDEA). - A szakértők lépten-nyomon a végső bedőlést és a szociális krízist vizionálják, az ellátórendszer bármely szintjét igénybevevő beteg számára pedig valószínű, hogy ez nem csupán vízió, hanem a szomorú valóság.
Kommunikációs- és közműcégeket érint? Újabb részletek a kiszivárgott közműadó-tervekről (Dátum: 2012-03-07 5:44 Forrás: STOP)
A budapesti kommunikációs és közműcégekre vetnék ki a közműadó néven ismertté vált extraadót, hogy a bevételből a fővárosi önkormányzat fedezni tudja a BKV veszteségét - írta az Index kedd este.
Újabb csavar a KSE-ügyben (Dátum: 2012-03-07 5:19 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Két hónappal lemondása után még az előző ügyvezető vett fel pénzt a számlagyanúba keveredett Kecskeméti KSE sportklub számlájáról - tudtuk meg. A városvezetés azt pedig cáfolja, hogy tartoztak volna, és emiatt nem igényelhettek volna TAO-támogatást.
Továbblép az Európai Bizottság (Dátum: 2012-03-07 5:17 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Második szakaszába léphet ma az adatvédelmi hivatal függetlensége és a bírák nyugdíjszabályozása ügyében Magyarországgal szemben indított uniós kötelezettségszegési eljárás, a jegybanktörvényről pedig újabb kérdéseket tehet majd fel az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak.
Őrizetben marad a bírónő (Dátum: 2012-03-07 5:16 Forrás: 168óra)
Előzetes letartóztatásban marad a romániai Maria David, a legfelsőbb bíróság korrupció gyanújával múlt héten őrizetbe vett bírája, miután a legfőbb bírói fórum elutasította szabadlábra helyezés iránti kérelmét.
Meg vannak számlálva Schmitt Pál lapjai (Dátum: 2012-03-07 5:15 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Már csak 12 oldal hiányzik Schmitt Pál doktori disszertációjának teljes azonosításhoz - a többi 213 oldalt egyértelműen "plagizálta", azaz lopta. A hvg.hu tegnap újabb hat oldalról derítette ki, hogy szó szerint megegyezik más dolgozattal. További tíz oldalnyi táblázatot és diagramot pedig Georgiev-tanulmányból vett át Schmitt. Egyszerűen csak átmásolta úgy, mint a bolgár sportkutató tanulmányának 180, és Klaus Heinemann német professzor dolgozatának 17 oldalát.
Saját törvényéhez sem ért a Fidesz (Dátum: 2012-03-07 5:12 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Újabb magyarázkodásba kezdtek a kormánypártok az egyházügyi törvény ügyében. Lukács Tamás, az Országgyűlés vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke tegnap a Magyar Hírlapban azt mondta: nem kell egy évet várniuk az egyházi státuszukat március elsejével elveszítő vallási közösségeknek, hogy elbírálják újabb kérelmeiket.
Újabb fideszes rokon az eljárásban (Dátum: 2012-03-07 5:10 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A Hagyó Miklós és társai ellen folyó büntetőeljárás "levezénylésén" újabb fideszes politikus rokona dolgozik bíróként, illetve szóvivőként. Sárközi Szabolcs bírósági szóvivő édesapja egy helyi fideszes politikus, míg magát az ügyet Szájer József fideszes EP-képviselő felesége helyezte Kecskemétre.
Milliós jutalmak a Városházán (Dátum: 2012-03-07 5:05 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Több tucat tanácsadót, illetve főtanácsadót foglalkoztat köztisztviselőként a Városháza. Tarlós István főpolgármester és helyettesei "stábja" összesen bruttó 30 millió forintot kapott év végi jutalomként - derült ki abból a teljes listából, melynek egy része a tavaly decemberi jutalomosztáskor már kiszivárgott.
A rendőrök nem kérnek a listázásból (Dátum: 2012-03-07 5:03 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Újra beférkőzött a politika a rendvédelem területére - így reagált a rendőrszakszervezet arra, hogy kormányjelentés készül a 2006. őszén jogsértést elkövető egyenruhásokról. Az ORFK cáfolta, hogy az üggyel kapcsolatos felvételeket korábban eltüntették volna. A politológus szerint a Fidesz mindig is tudatosan használta politikai céljai elérésére a hat évvel ezelőtti eseményeket, miközben elhallgatta saját felelősségét.
Durranástól megrémült lovak törtek ki a lovardából, az egyik ledobott egy gyermeket (Dátum: 2012-03-07 22:17 Forrás: STOP)
Két ló szabadult el egy szeged-baktói lovardából szerdán, az egyik állat hátán egy lovagolni tanuló gyermek ült; a lovakat sikerült befogni, senki nem sérült meg - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Radikális tananyagcsökkentés: Hoffmann Rózsa baltát emleget (Dátum: 2012-03-07 22:14 Forrás: STOP)
Az oktatásért felelős államtitkár szerdán utasítást adott a szakembereknek, hogy a Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében szereplő tananyagmennyiséget tekintsék át, miután "generális véleményként" fogalmazódott meg a társadalmi vita során, hogy az túl sok. Hoffmann Rózsa az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: "kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot".
Angyalföldi bútorraktár mellett csaptak fel a lángok - fotó (Dátum: 2012-03-07 22:10 Forrás: STOP)
Tűzoltók vonultak ki a XIII. kerületi Reitter Ferenc utcában egy tűzesethez.
Állami garanciát kap a BKV a hitelek átütemezéséhez (Dátum: 2012-03-07 21:59 Forrás: STOP)
Az InfoRádió szerdai értesülése szerint vállalja a bankgaranciát az állam a BKV-val kapcsolatos hitelek átütemezésére.
Figyelmetlen autós ment a villamos oldalának a Vámház körútnál (Dátum: 2012-03-07 21:50 Forrás: STOP)
Személyautó ütközött villamosnak a IX. kerületben, a Vámház körútnál szerda este, a balesetben nem sérült meg senki; a 47-es és 49-es villamos vonalán egy szakaszon jelenleg pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a BKV fődiszpécsere.
Parkolási díjak: eszméletlenül drága lesz az Állatkerti sétány (Dátum: 2012-03-07 21:40 Forrás: 168óra)
Újabb nagy területeken kell fizetni a parkolásért, immár a főváros külső kerületeiben is, ha Zugló és Kőbánya igent mond a tervekre. A két kerület vezetése szerint éppen a fizetős kerületekből kiszorult autósok okoznak gondot, ezért kényszerülnek a lépésre a saját lakosaik érdekében. Cserébe két helyen létesítene a főváros P+R parkolót, ám a férőhelyek száma sokkal kevesebb lesz, mint a környéken parkoló autók száma. Az Emberibb Parkolásért Mozgalom szerint az Örs vezér téren legalább 5-6 ezer, de inkább 10 ezer autót befogadó P+R parkoló oldaná meg a jelenlegi áldatlan állapotokat.
Elszabadult két ló egy szegedi lovardából (Dátum: 2012-03-07 21:29 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Két ló szabadult el egy szeged-baktói lovardából szerdán, az egyik állat hátán egy lovagolni tanuló gyermek ült; a lovakat sikerült befogni, senki nem sérült meg - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Villamos ütközött személyautóval a IX. kerületben (Dátum: 2012-03-07 21:15 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Személyautó ütközött villamosnak a IX. kerületben, a Vámház körútnál szerda este, a balesetben nem sérült meg senki; a 47-es és 49-es villamos vonalán egy szakaszon jelenleg pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
Így vélekedik a közvélemény Schmitt plágium-botrányáról (Dátum: 2012-03-07 21:11 Forrás: STOP)
A Medián felmérése során megkérdezett emberek 41 százaléka szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú miatt le kellene mondania, 38 százalékuk viszont úgy véli, nem kellene az államfőnek távoznia; 21 százalék nem adott egyértelmű választ.
28764 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 9900 - 9950
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 -> 65 -> 66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 -> 75 -> 76 -> 77 -> 78 -> 79 -> 80 -> 81 -> 82 -> 83 -> 84 -> 85 -> 86 -> 87 -> 88 -> 89 -> 90 -> 91 -> 92 -> 93 -> 94 -> 95 -> 96 -> 97 -> 98 -> 99 -> 100 -> 101 -> 102 -> 103 -> 104 -> 105 -> 106 -> 107 -> 108 -> 109 -> 110 -> 111 -> 112 -> 113 -> 114 -> 115 -> 116 -> 117 -> 118 -> 119 -> 120 -> 121 -> 122 -> 123 -> 124 -> 125 -> 126 -> 127 -> 128 -> 129 -> 130 -> 131 -> 132 -> 133 -> 134 -> 135 -> 136 -> 137 -> 138 -> 139 -> 140 -> 141 -> 142 -> 143 -> 144 -> 145 -> 146 -> 147 -> 148 -> 149 -> 150 -> 151 -> 152 -> 153 -> 154 -> 155 -> 156 -> 157 -> 158 -> 159 -> 160 -> 161 -> 162 -> 163 -> 164 -> 165 -> 166 -> 167 -> 168 -> 169 -> 170 -> 171 -> 172 -> 173 -> 174 -> 175 -> 176 -> 177 -> 178 -> 179 -> 180 -> 181 -> 182 -> 183 -> 184 -> 185 -> 186 -> 187 -> 188 -> 189 -> 190 -> 191 -> 192 -> 193 -> 194 -> 195 -> 196 -> 197 -> 198 ->
199->
  200 -> 201 -> 202 -> 203 -> 204 -> 205 -> 206 -> 207 -> 208 -> 209 -> 210 -> 211 -> 212 -> 213 -> 214 -> 215 -> 216 -> 217 -> 218 -> 219 -> 220 -> 221 -> 222 -> 223 -> 224 -> 225 -> 226 -> 227 -> 228 -> 229 -> 230 -> 231 -> 232 -> 233 -> 234 -> 235 -> 236 -> 237 -> 238 -> 239 -> 240 -> 241 -> 242 -> 243 -> 244 -> 245 -> 246 -> 247 -> 248 -> 249 -> 250 -> 251 -> 252 -> 253 -> 254 -> 255 -> 256 -> 257 -> 258 -> 259 -> 260 -> 261 -> 262 -> 263 -> 264 -> 265 -> 266 -> 267 -> 268 -> 269 -> 270 -> 271 -> 272 -> 273 -> 274 -> 275 -> 276 -> 277 -> 278 -> 279 -> 280 -> 281 -> 282 -> 283 -> 284 -> 285 -> 286 -> 287 -> 288 -> 289 -> 290 -> 291 -> 292 -> 293 -> 294 -> 295 -> 296 -> 297 -> 298 -> 299 -> 300 -> 301 -> 302 -> 303 -> 304 -> 305 -> 306 -> 307 -> 308 -> 309 -> 310 -> 311 -> 312 -> 313 -> 314 -> 315 -> 316 -> 317 -> 318 -> 319 -> 320 -> 321 -> 322 -> 323 -> 324 -> 325 -> 326 -> 327 -> 328 -> 329 -> 330 -> 331 -> 332 -> 333 -> 334 -> 335 -> 336 -> 337 -> 338 -> 339 -> 340 -> 341 -> 342 -> 343 -> 344 -> 345 -> 346 -> 347 -> 348 -> 349 -> 350 -> 351 -> 352 -> 353 -> 354 -> 355 -> 356 -> 357 -> 358 -> 359 -> 360 -> 361 -> 362 -> 363 -> 364 -> 365 -> 366 -> 367 -> 368 -> 369 -> 370 -> 371 -> 372 -> 373 -> 374 -> 375 -> 376 -> 377 -> 378 -> 379 -> 380 -> 381 -> 382 -> 383 -> 384 -> 385 -> 386 -> 387 -> 388 -> 389 -> 390 -> 391 -> 392 -> 393 -> 394 -> 395 -> 396 -> 397 -> 398 -> 399 -> 400 -> 401 -> 402 -> 403 -> 404 -> 405 -> 406 -> 407 -> 408 -> 409 -> 410 -> 411 -> 412 -> 413 -> 414 -> 415 -> 416 -> 417 -> 418 -> 419 -> 420 -> 421 -> 422 -> 423 -> 424 -> 425 -> 426 -> 427 -> 428 -> 429 -> 430 -> 431 -> 432 -> 433 -> 434 -> 435 -> 436 -> 437 -> 438 -> 439 -> 440 -> 441 -> 442 -> 443 -> 444 -> 445 -> 446 -> 447 -> 448 -> 449 -> 450 -> 451 -> 452 -> 453 -> 454 -> 455 -> 456 -> 457 -> 458 -> 459 -> 460 -> 461 -> 462 -> 463 -> 464 -> 465 -> 466 -> 467 -> 468 -> 469 -> 470 -> 471 -> 472 -> 473 -> 474 -> 475 -> 476 -> 477 -> 478 -> 479 -> 480 -> 481 -> 482 -> 483 -> 484 -> 485 -> 486 -> 487 -> 488 -> 489 -> 490 -> 491 -> 492 -> 493 -> 494 -> 495 -> 496 -> 497 -> 498 -> 499 -> 500 -> 501 -> 502 -> 503 -> 504 -> 505 -> 506 -> 507 -> 508 -> 509 -> 510 -> 511 -> 512 -> 513 -> 514 -> 515 -> 516 -> 517 -> 518 -> 519 -> 520 -> 521 -> 522 -> 523 -> 524 -> 525 -> 526 -> 527 -> 528 -> 529 -> 530 -> 531 -> 532 -> 533 -> 534 -> 535 -> 536 -> 537 -> 538 -> 539 -> 540 -> 541 -> 542 -> 543 -> 544 -> 545 -> 546 -> 547 -> 548 -> 549 -> 550 -> 551 -> 552 -> 553 -> 554 -> 555 -> 556 -> 557 -> 558 -> 559 -> 560 -> 561 -> 562 -> 563 -> 564 -> 565 -> 566 -> 567 -> 568 -> 569 -> 570 -> 571 -> 572 -> 573 -> 574 -> 575 -> 576 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |








