Belföld - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Rendezés Forrásonként
Adóemelés ellenére csökken a bevétel (Dátum: 2012-05-14 5:10 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Harmadára csökkent a pénznyerő automaták száma március végére a tavaly novemberi játékadó emelés óta. Egyre kevesebb a nyerőgépek üzemeltetéséből származó állami játékadó-bevétel is - dacára az ötszörösére emelt díjtételnek. A nemzetgazdasági tárca az új, szerver-alapú szerencsejátéktól vár stabil adóbevételt a második félévben, csakhogy annak a feltételeit máig nem teremtette meg a jogalkotó.
A minisztérium miatt késik a metrófelújítás (Dátum: 2012-05-14 5:09 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Hiába cáfolta a BKV a 3-as metró egyik karbantartójának állításait, miszerint életveszélyes állapotban van szinte a teljes vonal: a főpolgármester teljes műszaki felülvizsgálatot rendelt el, aminek ideje alatt sebességkorlátozás lesz érvényben a vonal teljes hosszán. A BKV szerint a metró felújítása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium késlekedése miatt nem indulhatott még el.
Mesterházy: többségben a demokrácia hívei (Dátum: 2012-05-14 5:08 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Nem ment el az ország esze, a demokrácia hívei még mindig többségben vannak - írta heti politikai összefoglalójában Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője erről is beszélt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a múlt héten politikusokkal, szakértőkkel, újságírókkal találkozott.
Nyílt utcán zsidóztak a jobbikosok Budapesten (Dátum: 2012-05-14 5:07 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A második Széll Kálmán terv megszorításai ürügyén tartott tüntetést a Jobbik szombaton a fővárosban, a szónokok és a tömeg azonban tobzódtak a kódolt és nyílt antiszemita megnyilvánulásokban. Vona Gábor pártelnök beszédében "A Magyar Élet Menetének" nevezte a rendezvényt - mintegy szembeállítva azt az április 15.-én lezajlott, a holokauszt magyarországi áldozataira emlékező Élet Menetével.
1200 állat nem élte túl a vihart (Dátum: 2012-05-14 3:03 Forrás: STOP)
Mintegy 1200 fürj pusztult el egy vállalkozó tenyészetében a nagy erejű szélviharban Pusztaföldváron.
Papírt akart, hogy ő nem zsidó, nem is cigány - és talált ilyen "céget" (Dátum: 2012-05-14 23:46 Forrás: STOP)
A Nagy Gén Kft. nevű diagnosztikai cég olyan igazolást adott ki egy jobbikos politikusnak, miszerint az illetőnek nincsenek sem cigány, sem zsidó ősei - közölték internetes portálok.
Összefogott a Jobbik az MSZP és az LMP (Dátum: 2012-05-14 23:11 Forrás: FN)
Beérett az elmúlt hetek oligarcházása: alkalmi MSZP-Jobbik-LMP-koalíció szerveződött a „Simicska-bizottság” létrehozására. Üdv a t. Házból.
Késik a bérkompenzáció? A válasz: "a megváltozott munkaképességűeket fontos erőforrásnak tekinti a kormány" (Dátum: 2012-05-14 23:02 Forrás: STOP)
A rendőrségi bírságokról, a megváltozott munkaképességűek segítéséről, a kormány adópolitikájáról és a Budapest Airport eladásáról szóltak az azonnali kérdések hétfőn a parlamentben.
Kinek kellene szégyellnie magát? (Dátum: 2012-05-14 22:49 Forrás: STOP)
Az elhunyt motoros rendőr családjának kárpótlásáróltett fel azonnali kérdést Harangozó tamás szocialista képviselő hétfőn a parlamentben.
Törvény a sárga csekkről, a számlanyomtatásról - nyáron lép hatályba (Dátum: 2012-05-14 22:29 Forrás: STOP)
Az Országgyűlés hétfői határozathozatalai során állást foglalt a gyöngyöspatai konfliktusban, valamint döntött arról, hogy a fővárosban kerületi szinten szerveződhetnek a járások és a mezőgazdaságra is kiterjedhet a fordított adózás. A Ház emellett a közszolgáltatóknak megtiltotta, hogy díjat szedjenek a postai csekkbefizetések után.
Szélhámosságok és durvulások: Így akarták szétszedni Gyurcsány miniszterét (Dátum: 2012-05-14 21:35 Forrás: 168óra)
Veres Jánost a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztereként kezdte ki nagy hanggal a jobboldali média. Arról kevesebb szó esett: utóbb a vádak a törvény előtt rendre elbuktak. A napokban a „drogügyként” ismertté lett eset kapcsán hozott ítéletet a bíróság, amelyből kiderül: Veres János és ügyvédje, Helmeczy László soha nem akarta – mint azt a Hír TV és társorgánumai állították – drogügybe keverni a jobboldali televízió riportereit. A volt miniszter mégis úgy látja: a honi jogszolgáltatás jelenlegi viszonyai között mégsem várhat olyan súlyú elégtételt, mint amilyen vehemenciával rendre megkérdőjelezik a becsületét. SZTANKAY ÁDÁM írása.
Halálos baleset Karcag és Bucsa között (Dátum: 2012-05-14 21:17 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Egy ember meghalt, egy életveszélyesen megsérült abban a balesetben, amely a kora esti órákban történt Karcag és Bucsa között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő hétfőn az MTI-vel.
Fának csapódott és meghalt egy autós Karcagnál (Dátum: 2012-05-14 21:02 Forrás: Origo)
Meghalt egy autóvezető, aki az első vizsgálatok szerint fának csapódott Karcag és Bucsa között, majd a kocsija visszacsapódott az útra. Az autó másik utasa súlyos sérülésekkel került kórházba.
Nem kapja meg az állam az iskolaépületeket (Dátum: 2012-05-14 20:29 Forrás: Origo)
Az állam nem kapja meg az önkormányzati vagyonelemeket, például az államra szálló iskolák épületeit, csak ingyen használhatja azokat - többek közt erről fogadott el módosító javaslatot a parlament az önkormányzati törvény vitájában. Arról is szavaztak, hogy nem lesz hét körzet a fővárosban - nyert a kerületi lobbi.
Egy halott, egy sérült a fának csapódott autóban (Dátum: 2012-05-14 20:20 Forrás: STOP)
Egy ember meghalt, egy megsérült, mikor egy autó fának rohant a Békés megyei Bucsa határában.
Csikkdobálás elegánsan (Dátum: 2012-05-14 20:19 Forrás: Metropol)
Odaléptem a kigyúrt agyú tetoválthoz, és udvariasan megszólítottam. Engedje meg uram, hogy gratuláljak. Őszintén és érdek nélkül.
Szociális gettó: bele se kezdjenek! (Dátum: 2012-05-14 20:14 Forrás: STOP)
Szerencsére tovább csúszik az Ócsára tervezett, szociálisnak hazudott lakópark építése - írta szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja, aki hozzáteszi: - Ha eddig nem kezdtek hozzá a gettósításhoz, már ne is fogjanak bele.
Lyukas zokniról vitatkoznak a parlamentben (Dátum: 2012-05-14 20:02 Forrás: Népszabadság Online)
Félidőben az Orbán-kormány. Remek alkalom egy kis ellenzéki össztűzre és a kormányzati eredmények sulykolására. Mindkettővel szolgáltak a hétfői parlamenti ülésen, mielőtt még belevágtak volna a médiatörvény-vitába...
Leépítés lett az MTI dolgozóinak jutalma (Dátum: 2012-05-14 20:00 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A házszabálytól eltérően késő este kezdődött a parlamentben a vita a médiatörvény módosításáról. A jogszabályon az Alkotmánybíróság (Ab) decemberi határozata miatt kell változtatni, a módosításokat múlt csütörtökön terjesztette be az Országgyűlésnek a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az Ab május 31-ig adott határidőt a parlamentnek.
Martonyi: azt jelezné, hogy a magyar gazdaságpolitika rendben van (Dátum: 2012-05-14 2:03 Forrás: STOP)
Ma már nem zárható ki, hogy Görögország kikerülhet az eurózónából - vélekedett az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este Martonyi János külügyminiszter, aki szerint az Európai Unióban olyan új, a gazdaságot élénkítő módozatokat kell kidolgozni, amelyek nem veszélyeztetik az adósságcsökkentés politikáját.
Előrelépést lát Magyarországon az amerikai demokraták vezetője (Dátum: 2012-05-14 19:52 Forrás: Origo)
Baráti megbeszélést folytatott Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval Nancy Pelosi, amelyen állítása szerint több aggodalmát is kifejezte. Az amerikai demokraták frakcióvezetője szerint valamennyi előrelépés történt az amerikai diplomácia által régóta bírált ügyekben, és elfogadja, hogy Magyarország más módszerekkel épít demokráciát, mint az Egyesült Államok.
Ítéletek a Cozma-gyilkosság perében: Navracsics nem szól bele, csak kérdez (Dátum: 2012-05-14 19:46 Forrás: STOP)
Az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Cozma-ügy nyomán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Darák Pétertől, a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől - tudta meg az MTI a miniszter sajtófőnökétől hétfőn.
Ezt elszámoltuk! (Dátum: 2012-05-14 19:44 Forrás: Népszabadság Online)
Tévedtünk, a HM jóval kevesebbet költ reprezentációra, mint azt egy nem kellő körültekintéssel olvasott jogszabály alapján feltételeztük.
Szorul a hurok: Össztűz alá veszik Orbán oligarcháit (Dátum: 2012-05-14 19:39 Forrás: 168óra)
MSZP–Jobbik-összefogással alakulhat meg az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint „a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom” állami megrendeléseinek jogszerűségét vizsgálná.
A munkáltató nem ér rá egyeztetni: elmarad a sztrájk (Dátum: 2012-05-14 19:32 Forrás: STOP)
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) nem tartja meg a keddre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot Tamásiban és Dombóváron - közölte a szakszervezet elnöke hétfőn.
Pelosi sikerekről és aggodalmakról is beszélt Orbánnal (Dátum: 2012-05-14 19:12 Forrás: Metropol)
Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás alsóházának demokrata párti frakcióvezetője hétfőn a budapesti Terror Háza Múzeumban elmondta, találkozott aznap Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel, akiknek gratulált a magyar sikerekhez, és szó esett bizonyos aggodalmakról is.
Gyöngyöspata-jelentés: megint az lett, amit a kétharmad akar (Dátum: 2012-05-14 19:01 Forrás: STOP)
Elfogadta az Országgyűlés a tavaly tavaszi gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló bizottság jelentését, amely a Jobbikot, az LMP-t, a hozzájuk köthető szervezeteket és Richard Field amerikai üzletembert is elmarasztalja a Heves megyei községben történtekkel kapcsolatban.
Kommandósok állították le a nagy tétre menő véres viadalt (Dátum: 2012-05-14 18:56 Forrás: STOP)
Kutyaviadal szervezőit fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai Ózdon. A rendőrök három férfit, köztük két román állampolgárt vettek őrizetbe.
Nem szedhetnek díjat a postai csekkbefizetésért (Dátum: 2012-05-14 18:50 Forrás: Metropol)
A parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki.
Felmentette Uj Pétert a Kúria (Dátum: 2012-05-14 18:50 Forrás: Metropol)
Felmentette Uj Pétert a becsületsértés vádja alól a Kúria hétfőn; az újságírót korábban megrovásban részesítették a Tokaj Kereskedőház egyik termékére használt jelzője miatt - közölte a Kúria az MTI-vel.
Az LMP-t is elmarasztalták Gyöngyöspata miatt (Dátum: 2012-05-14 18:43 Forrás: Népszabadság Online)

„Nem érdekel, hogy lepereg-e a vakolat Matolcsy irodájának a mennyezetéről” (Dátum: 2012-05-14 18:41 Forrás: 168óra)
„Nem érdekel, hogy lepereg-e a vakolat Matolcsy irodájának a mennyezetéről, ha megkapom azt a pénzt, amire a fővárosnak szüksége van.” Ennek a mondatnak Tarlós István szájából kellett volna elhangoznia, válaszként arra a kérdésre, hogy ő és a Fidesz, ő és a kormány egy húron pendülnek-e. De ilyesmiről nem tudunk. Tudunk viszont arról, hogy Boris Johnson, London épp mostanság újjáválasztott főpolgármestere – más nevekkel természetesen, ott a pénzügyminisztert Osborne-nak hívják – pontosan ezzel a mondattal distanciálódott önnön konzervatív pártjától, és csábította át a maga oldalára a szocialista (munkáspárti) szavazók legalább tíz százalékát. ACZÉL ENDRE írása.
Tarlós: „szükségállapotszerű” helyzet jött létre Budapesten (Dátum: 2012-05-14 18:35 Forrás: 168óra)
Idén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat – jelentette be a főpolgármester.
Háromnapos újságokat szemléztek a Ma reggelben (Dátum: 2012-05-14 18:30 Forrás: Népszabadság Online)

Üldözik a szatyornyi pénzzel eltűnt rablót (Dátum: 2012-05-14 18:20 Forrás: STOP)
Fegyveres támadó rabolt ki egy takarékszövetkezetet a Bács-Kiskun megyei Rémen.
Elfogadta a Ház a Gyöngyöspata-jelentést (Dátum: 2012-05-14 18:02 Forrás: Metropol)

Nyert Uj Péter: lehet 'szar' egy bor (Dátum: 2012-05-14 17:50 Forrás: Népszabadság Online)
Egy gazdasági vállalkozásnak nincs becsülete, csak gazdasági érdeke, és a személyiségi jogvédelmi intézményeket nem lehet a kritika elhallgattatására használni a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint. A Kúria ezért hétfőn felmentette Uj Pétert, aki a tokaji bort „szarozta le”.

Nemzeti együttműködésről beszélnek, de a kötelező egyeztetést is kihagyják (Dátum: 2012-05-14 17:47 Forrás: STOP)
A vidékien tapasztalható munkanélküliségen is javíthatna az önellátás megteremtése, mondta a KDNP az interpellációk során. A Jobbik a kilakoltatások ellen emelte fel a szavát.
LMP-snek válaszolt az államtitkár, az SZDSZ-t emlegetve (Dátum: 2012-05-14 17:40 Forrás: STOP)
A felsőoktatási jelentkezésekről, az M44-es gyorsforgalmi út megépítésének ütemezéséről és a járványos gyermekbénulás sújtotta betegekről volt szó hétfőn az interpellációk között az Országgyűlésben.
Összegyűltek az aláírások az "oligarchabizottság" létrehozásához (Dátum: 2012-05-14 17:38 Forrás: STOP)
Még hétfőn délután összegyűlik a szükséges 78 aláírás, így várhatóan létrejöhet a Jobbik által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság, amely a Fidesz-kormány mögött álló cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét világítaná át - jelentette be Vona Gábor az ellenzéki párt elnöke. Hangsúlyozta: a javaslatot az MSZP és az LMP mellett független képviselők is támogatták.
Átvert gazdák Békés megyében (is) (Dátum: 2012-05-14 17:20 Forrás: STOP)
Orbán azt ígérte, hogy a helyben gazdálkodó családi gazdaságok kiemelt figyelmet kapnak a földbérleti szerződések megújítása során. Ehhez képest a valóság az, hogy a bérlők jelentős bevételtől esnek el - írta a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben Varga Zoltán, az MSZP Békés megyei elnöke, országgyűlési képviselő.
175 forintos kilométerdíjjal taxizhatnak a képviselők (Dátum: 2012-05-14 17:20 Forrás: Origo)
Egyedüli ajánlattevőként az RT 5 Taxi Holding Kft. és Rádiótaxi Kft. konzorciuma nyerte meg a parlamenti képviselők szállítására kiírt közbeszerzést. A konzorcium ajánlatában a kilométerdíj bruttó 175 forint.
Sajnálatból ütötték agyon az éhező kutyát (Dátum: 2012-05-14 17:20 Forrás: Origo)
Megsajnálta éhező kutyáját, ezért megkérte a szomszédot, hogy üsse agyon, A szomszéd egy házilag készített baseballütővel végzett az ebbel a Zalai megyei Dióskálon.
Rablással gyanúsítanak öt győri futballszurkolót (Dátum: 2012-05-14 17:18 Forrás: Metropol)
Öt győri futballszurkoló ellen indított büntetőeljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság rablás miatt.
Navracsics az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Kúriától (Dátum: 2012-05-14 17:17 Forrás: 168óra)
Az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Cozma-ügy nyomán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Darák Pétertől, a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől. Navracsics Tibor ezt a veszprémi városi televíziónak adott, felvételről hétfő este 8 órától adásba kerülő interjúban mondta el kérdésre válaszolva.
Kábítószerrel látta el fiatalkorú barátnőjét (Dátum: 2012-05-14 17:10 Forrás: Metropol)
Eljárás indult a múlt hét végén egy nagykanizsai férfi ellen, aki rendszeresen kábítószerrel látta el 16 éves barátnőjét - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bírák kényszernyugdíjazása: az Alkotmánybíróság húzza az időt? (Dátum: 2012-05-14 17:08 Forrás: Népszabadság Online)
Úgy tűnik, az Alkotmánybíróság nem akar dönteni a bírák nyugdíjkorhatárának radikális – és szinte azonnali – csökkentése miatt benyújtott alkotmányjogi panaszokról. Megvárják, míg az Európai Unió Bírósága ítélet hirdet?

Kiakadtak a szolgáltatók a távközlési adó miatt (Dátum: 2012-05-14 17:08 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn közös sajtóközleményben adott hangot megdöbbenésének a szektort sújtó "újabb különadó" miatt. Arra kérik a kormányt, vonja vissza a távközlési adóról szóló jelenlegi törvényjavaslatot, és iparági egyeztetések után egy új, fenntartható javaslatot nyújtson be.
Hogy is mondta az egri fideszes? "Most megvan a hatalmunk hozzá, most bármit megtehetünk" (Dátum: 2012-05-14 17:00 Forrás: STOP)
A kormány társadalompolitikájáról,a demográfiai helyzetről, a Fidesz politikájáról, a kabinet első két évéről valamint az Ős-Dráva Programról szóltak a napirend előtti felszólalások, az Országgyűlés hétfői ülésén.
28764 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 900 - 950
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 ->

19->
  20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 -> 65 -> 66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 -> 75 -> 76 -> 77 -> 78 -> 79 -> 80 -> 81 -> 82 -> 83 -> 84 -> 85 -> 86 -> 87 -> 88 -> 89 -> 90 -> 91 -> 92 -> 93 -> 94 -> 95 -> 96 -> 97 -> 98 -> 99 -> 100 -> 101 -> 102 -> 103 -> 104 -> 105 -> 106 -> 107 -> 108 -> 109 -> 110 -> 111 -> 112 -> 113 -> 114 -> 115 -> 116 -> 117 -> 118 -> 119 -> 120 -> 121 -> 122 -> 123 -> 124 -> 125 -> 126 -> 127 -> 128 -> 129 -> 130 -> 131 -> 132 -> 133 -> 134 -> 135 -> 136 -> 137 -> 138 -> 139 -> 140 -> 141 -> 142 -> 143 -> 144 -> 145 -> 146 -> 147 -> 148 -> 149 -> 150 -> 151 -> 152 -> 153 -> 154 -> 155 -> 156 -> 157 -> 158 -> 159 -> 160 -> 161 -> 162 -> 163 -> 164 -> 165 -> 166 -> 167 -> 168 -> 169 -> 170 -> 171 -> 172 -> 173 -> 174 -> 175 -> 176 -> 177 -> 178 -> 179 -> 180 -> 181 -> 182 -> 183 -> 184 -> 185 -> 186 -> 187 -> 188 -> 189 -> 190 -> 191 -> 192 -> 193 -> 194 -> 195 -> 196 -> 197 -> 198 -> 199 -> 200 -> 201 -> 202 -> 203 -> 204 -> 205 -> 206 -> 207 -> 208 -> 209 -> 210 -> 211 -> 212 -> 213 -> 214 -> 215 -> 216 -> 217 -> 218 -> 219 -> 220 -> 221 -> 222 -> 223 -> 224 -> 225 -> 226 -> 227 -> 228 -> 229 -> 230 -> 231 -> 232 -> 233 -> 234 -> 235 -> 236 -> 237 -> 238 -> 239 -> 240 -> 241 -> 242 -> 243 -> 244 -> 245 -> 246 -> 247 -> 248 -> 249 -> 250 -> 251 -> 252 -> 253 -> 254 -> 255 -> 256 -> 257 -> 258 -> 259 -> 260 -> 261 -> 262 -> 263 -> 264 -> 265 -> 266 -> 267 -> 268 -> 269 -> 270 -> 271 -> 272 -> 273 -> 274 -> 275 -> 276 -> 277 -> 278 -> 279 -> 280 -> 281 -> 282 -> 283 -> 284 -> 285 -> 286 -> 287 -> 288 -> 289 -> 290 -> 291 -> 292 -> 293 -> 294 -> 295 -> 296 -> 297 -> 298 -> 299 -> 300 -> 301 -> 302 -> 303 -> 304 -> 305 -> 306 -> 307 -> 308 -> 309 -> 310 -> 311 -> 312 -> 313 -> 314 -> 315 -> 316 -> 317 -> 318 -> 319 -> 320 -> 321 -> 322 -> 323 -> 324 -> 325 -> 326 -> 327 -> 328 -> 329 -> 330 -> 331 -> 332 -> 333 -> 334 -> 335 -> 336 -> 337 -> 338 -> 339 -> 340 -> 341 -> 342 -> 343 -> 344 -> 345 -> 346 -> 347 -> 348 -> 349 -> 350 -> 351 -> 352 -> 353 -> 354 -> 355 -> 356 -> 357 -> 358 -> 359 -> 360 -> 361 -> 362 -> 363 -> 364 -> 365 -> 366 -> 367 -> 368 -> 369 -> 370 -> 371 -> 372 -> 373 -> 374 -> 375 -> 376 -> 377 -> 378 -> 379 -> 380 -> 381 -> 382 -> 383 -> 384 -> 385 -> 386 -> 387 -> 388 -> 389 -> 390 -> 391 -> 392 -> 393 -> 394 -> 395 -> 396 -> 397 -> 398 -> 399 -> 400 -> 401 -> 402 -> 403 -> 404 -> 405 -> 406 -> 407 -> 408 -> 409 -> 410 -> 411 -> 412 -> 413 -> 414 -> 415 -> 416 -> 417 -> 418 -> 419 -> 420 -> 421 -> 422 -> 423 -> 424 -> 425 -> 426 -> 427 -> 428 -> 429 -> 430 -> 431 -> 432 -> 433 -> 434 -> 435 -> 436 -> 437 -> 438 -> 439 -> 440 -> 441 -> 442 -> 443 -> 444 -> 445 -> 446 -> 447 -> 448 -> 449 -> 450 -> 451 -> 452 -> 453 -> 454 -> 455 -> 456 -> 457 -> 458 -> 459 -> 460 -> 461 -> 462 -> 463 -> 464 -> 465 -> 466 -> 467 -> 468 -> 469 -> 470 -> 471 -> 472 -> 473 -> 474 -> 475 -> 476 -> 477 -> 478 -> 479 -> 480 -> 481 -> 482 -> 483 -> 484 -> 485 -> 486 -> 487 -> 488 -> 489 -> 490 -> 491 -> 492 -> 493 -> 494 -> 495 -> 496 -> 497 -> 498 -> 499 -> 500 -> 501 -> 502 -> 503 -> 504 -> 505 -> 506 -> 507 -> 508 -> 509 -> 510 -> 511 -> 512 -> 513 -> 514 -> 515 -> 516 -> 517 -> 518 -> 519 -> 520 -> 521 -> 522 -> 523 -> 524 -> 525 -> 526 -> 527 -> 528 -> 529 -> 530 -> 531 -> 532 -> 533 -> 534 -> 535 -> 536 -> 537 -> 538 -> 539 -> 540 -> 541 -> 542 -> 543 -> 544 -> 545 -> 546 -> 547 -> 548 -> 549 -> 550 -> 551 -> 552 -> 553 -> 554 -> 555 -> 556 -> 557 -> 558 -> 559 -> 560 -> 561 -> 562 -> 563 -> 564 -> 565 -> 566 -> 567 -> 568 -> 569 -> 570 -> 571 -> 572 -> 573 -> 574 -> 575 -> 576 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |