Belföld - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Rendezés Forrásonként
Filozófuspályázatok - Megszüntették az egyik nyomozást (Dátum: 2012-05-15 15:34 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Nem látja a heti 40 milliárd forintot az MSZP (Dátum: 2012-05-15 15:22 Forrás: Népszabadság Online)
A 2013-ban lezáruló uniós költségvetési időszak végén a rendelkezésre álló keretből több ezermilliárd forint fejlesztési pénzt nem fog tudni Magyarország lehívni, mert idehaza protekcionista módon bírálják el a pályázatokat – legalábbis ezt állítja az MSZP. Az ellenzéki párt szerint "az Orbán–Simicska–Nyerges trió olyan mértékig eluralja a fejlesztéspolitikát is, hogy uniós pénz is csak abba az irányba mozdul, amit magukra nézve pozitívnak tartanak."
Filozófuspályázatok: megszűnt a nyomozás (Dátum: 2012-05-15 15:15 Forrás: Metropol)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden.
Bírálja az MSZP a médiatörvény fideszes módosítását (Dátum: 2012-05-15 15:13 Forrás: Metropol)
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
Jövő tavasszal Varga Mihály MNB-elnök lehet (Dátum: 2012-05-15 15:08 Forrás: Népszabadság Online)
Varga Mihály pénzügyminiszter lehet, ha Orbán Viktor szétválasztja Matolcsy György tárcáját. De valószínűbb, hogy az államtitkár az MNB-elnökséget írta az elé tett fehér papírra – mondta a Népszabadságnak egy kormányzati szereplő. Az IMF-tárgyalások végigvitele és az, hogy a Szapáry–Járai-féle közgazdasági iskolához tartozik, jó hátszelet jelentenek neki a jegybankelnökséghez – állítják forrásaink.
Mága- és Demjén-CD-ket sikkasztott egy cég (Dátum: 2012-05-15 15:08 Forrás: Origo)
Demjén Ferencet és Mága Zoltánt is megkárosította az a zeneipari cég, amelyet összesen félmilliárd forintos sikkasztással gyanúsít a rendőrség és az adóhatóság.
LMP: Orbánék lejtőre állították a gazdaságot (Dátum: 2012-05-15 14:59 Forrás: STOP)
Az LMP úgy látja, hogy Magyarország az első negyedéves GDP-adatok alapján recesszióba kezd csúszni - írja az MTI-hez eljuttatott közleményében Vágó Gábor. A politikus a KSH kedd reggeli gyorsbecslésére hivatkozva jelenti ki, hogy Magyarország bruttó hazai terméke a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal csökkent.
Hiányzó szívgyógyszerek miatt van, akinek tablettát kell cserélnie (Dátum: 2012-05-15 14:58 Forrás: Origo)
Egyes szívgyógyszereknél tapasztalt ellátási problémák miatt két másik, azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény került fel a szerdától érvényes, a közgyógyellátásban kapható termékek listájára - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).
Feljelentették a kurucinfót (Dátum: 2012-05-15 14:57 Forrás: 168óra)
Bodoky Tamás feljelentette a kuruc.info szerkesztőségét
Hivatalos: Gyurcsány szakdolgozata eltűnt, a gyanú megmaradt (Dátum: 2012-05-15 14:53 Forrás: Népszabadság Online)
Gyurcsány Ferenc pécsi tanárképzőn 1984-ben írt szakdolgozata nem fellelhető, s a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem állapítható meg, hogy a volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője diákként követett-e el plágiumot. Így összegezhetjük a Pécsi Tudományegyetem (PTE) két bizottságának most lezárt vizsgálatát.
Az ombudsman nem küldené börtönbe a rossz gyerekeket (Dátum: 2012-05-15 14:48 Forrás: Népszabadság Online)
Ellenzi a büntethetőség korhatárának 14-ről 12 évre tervezett leszállítását az ombudsman. Szabó Máté szerint a deviáns gyerekek problémáit elsősorban nem büntetőjogi szankciókkal, hanem a gyermekvédelem, az oktatás és az egészségügy összefogásával, a megelőzést és a gyermekek jogait szem előtt tartva kell kezelni.
A kulcsi gyanúsított maga kérte pszichiátriai gyógykezelését (Dátum: 2012-05-15 14:39 Forrás: Metropol)
Gyógyulni akar a négy családtagja megölésével gyanúsított kulcsi férfi, ezért maga kérte pszichiátriai gyógykezelését.
Németh Zsolt: Esterházyt rehabilitálni kell! (Dátum: 2012-05-15 14:32 Forrás: Népszabadság Online)
Az embermentők a náci rezsim sötétsége közepette "mertek nemet mondani, csillagként ragyogtak az éjszakában" – fogalmazott Németh Zsolt a "Lehet nemet mondani" című konferencián. A külügyi államtitkár szerint abszurd, hogy Szlovákiában még mindig háborús bűnösként tartják számon Esterházy Jánost, akinek az életét "történelmi vizsgálat tárgyává kell tenni, és a zsidók üldözése elleni következetes erkölcsi kiállásának a rehabilitációjához kell vezetnie".
Jobbik: a médiaszabályozás módosításával a kormány "lerabolja a politikai közéletet" (Dátum: 2012-05-15 14:30 Forrás: STOP)
A Jobbik szerint a médiaszabályozást módosító, hétfőn éjjel benyújtott kormánypárti javaslatokkal a Fidesz "ugyanúgy lerabolja a politikai közéletet, mint ahogy azt az MSZP tette, amikor kormányon volt" - jelentette ki Volner János keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.
Kidobták Süsü atyját az alaptantervből (Dátum: 2012-05-15 14:28 Forrás: Népszabadság Online)
A Magyartanárok Egyesülete szerint hiba, hogy a nemzeti alaptantervből – a Nobel-díjas Kertész Imre kivételével – kikerültek a kortárs magyar írók. Az egyik érintett, Csukás István szomorú emiatt, egyúttal méltatlannak érzi, hogy ezzel a lépéssel kétségbe vonták az eddigi életműve irodalmi értékét.
Esztergomban a Fidesz nem vesz részt a rendkívüli ülésen (Dátum: 2012-05-15 14:26 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A keddre összehívott rendkívüli testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni - közölte az MTI-vel a frakció vezetője.
Török Gábor: Kutyaszorítóban a kormánytöbbség (Dátum: 2012-05-15 14:22 Forrás: Népszabadság Online)
Kényes helyzetbe került a kormánytöbbség a Jobbik által kezdeményezett "oligarcha-vizsgálóbizottság" felállításának ügyében, mivel az Országgyűlésről szóló törvény értelmében nem akadályozhatná meg a bizottság létrehozását – állítja Török Gábor, aki szerint ugyanakkor a legkevésbé sem hiányzik a Fidesznek, hogy hónapokig slágertéma legyen ez az ügy. A politológus úgy véli, most valóban lemérhető, hogy demokrácia van-e Magyarországon.
Veszélyes por szóródott az útra Fejér megyében (Dátum: 2012-05-15 14:22 Forrás: Origo)
Teljes útzár van érvényben a Fejér megyei Nagyvenyimnél a 6219-es számú főúton, ahol veszélyes anyag szóródott az úttestre.
Gyurcsányék szerint a Nézőpont felmérése szánalmas erőlködés (Dátum: 2012-05-15 14:17 Forrás: Népszabadság Online)
A Demokratikus Koalíció hiteltelennek tartja a Nézőpont Intézet felmérésének adatait, amely szerint a megkérdezettek 62 százaléka azt javasolja Gyurcsány Ferencnek, hogy a plágiumbotránya miatt távozzon a politikai életből. Az ellenzéki párt a "Fidesz és kapcsolt részei szánalmas erőlködésének" titulálta a közvélemény-kutatást.
A minisztérium és az OTP keringőre hívja a versenytársakat (Dátum: 2012-05-15 14:15 Forrás: Népszabadság Online)
A gyámhatósági felügyelet alatt álló kiskorúak és a gondnokoltak, például az értelmi fogyatékosok "készpénzvagyonának értékálló megtakarításként történő kezelése érdekében" írt alá megállapodást tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az OTP Nyrt.
Bombariadó egy szegedi bevásárlóközpontban (Dátum: 2012-05-15 14:01 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Egy férfi telefonált be kedd reggel a rendőrségre, hogy bomba fog robbanni egy szegedi bevásárlóközpontban. A rendőrség az épületet átvizsgálta, robbanószerkezetet nem találtak - értesült a HavariaPress.
Veszélybe került az uniós források lehívása az MSZP szerint (Dátum: 2012-05-15 13:54 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Csúszik az uniós pályázatok kiírása, sokat felfüggesztenek, illetve ki sem írnak, így veszélybe került a rendelkezésre álló uniós források lehívása - mondta Nemény András, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője kedden Budapesten, a kormány elmúlt két évének fejlesztéspolitikáját értékelő sajtótájékoztatón.
Tüntetés készül pedagógusnapra (Dátum: 2012-05-15 13:47 Forrás: STOP)
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az érdekképviseletek a pedagógusok munkaterheinek növekedésétől, jelentős elbocsátásoktól tartanak, illetve a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztását követelik.
Kiadhatják az ittasan balesetező fideszest a rendőrségnek (Dátum: 2012-05-15 13:39 Forrás: Origo)
Felfüggesztené az országgyűlés mentelmi bizottsága egy fideszes képviselő mentelmi jogát, aki februárban ittasan szenvedett autóbalesetet. Ha az országgyűlés is rábólint az ügyre, a képviselő ellen megindulhat a rendőrségi eljárás.
Az ombudsman szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása (Dátum: 2012-05-15 13:37 Forrás: STOP)
Az alapvető jogok biztosa szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetében, amely szerint a gyermek bűnösségének megállapítása akár szabadságelvonással is járhat - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-t.
Nem nyitja a kulcs a magyarérettségit (Dátum: 2012-05-15 13:34 Forrás: FN)
Több ponton komoly gondok vannak a javítási útmutatóval.
MSZP: a Klubrádió ellehetetlenítését célozza egy fideszes javaslat (Dátum: 2012-05-15 13:17 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
Együtt tartaná a családokat a börtönben az ombudsman (Dátum: 2012-05-15 13:16 Forrás: Origo)
Erősítené a magyar igazságszolgáltatás gyermekbarát jellegét Szabó Máté ombudsman, aki lehetővé tenné, hogy a börtönben hat hónapos kornál idősebb babák is együtt maradhassanak az anyjukkal.
Veszélyes anyag szóródott az úttestre Nagyvenyimnél (Dátum: 2012-05-15 13:10 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Veszélyes anyag szóródott az úttestre a Fejér megyei Nagyvenyimnél a 6219-es számú főúton, ezért az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
500 milliós lopás- Demjén Ferenc és Mága Zoltán is a károsultak között (Dátum: 2012-05-15 13:04 Forrás: NÉPSZAVA Online)
Az ország legismertebb zeneművészeit is megkárosító, mintegy félmilliárd forintos sikkasztási ügyet derítettek fel a rendőrség és az adóhatóság nyomozói - számolt be a két szervezet képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a lefoglalt termékekkel az érintettek kártalanítása maradéktalanul megvalósulhat.
Fazekas: Egyetlen földszerződést sem fogunk felbontani (Dátum: 2012-05-15 13:02 Forrás: Népszabadság Online)
"Ahol pályázat van, ott bizony néha akadnak viták is, de nekem az a meggyőződésem, hogy a pályázatok körül rend van, és rend lesz a jövőben is" – jelentette ki Fazekas Sándor a sokat vitatott állami földhasznosítási programot értékelve. A vidékfejlesztési miniszter elmondta, eddig 574 pályázó 16 ezer hektár földterülethez jutott. Hozzátette, a bírálatok ellenére nem fognak felbontani egyetlen kontraktust sem. Sőt, folytatják a pályázatok elbírálását.
Megbékélt a naturista kempingből kidobott transznemű (Dátum: 2012-05-15 12:54 Forrás: Origo)
Sikerült megegyezéssel lezárni egy vitát egy transzszexuális személy és egy naturista kemping között - derül ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság honlapjáról. A transznemű egy naturista kempingben akart levetkőzni, de nem engedték neki.
Lesöpörték az ellenzéki javaslatot - a sajátnál a szabály sem fontos (Dátum: 2012-05-15 12:52 Forrás: STOP)
Schiffer András szavai szerint az LMP alaptörvényi szinten szerette volna visszaállítani a szociális jogállamot, megvédeni a közvetlen demokrácia lehetőségeit és megtiltani a visszamenőleges hatályú jogalkotást, de javaslatait az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága házszabályellenesnek minősítette.
Ellenzi a büntethetőségi korhatár leszállítását az ombudsman (Dátum: 2012-05-15 12:46 Forrás: Origo)
A nemzetközi dokumentumok legfeljebb végső eszközként tartják elfogadhatónak a szabadságmegvonást egy bűnt elkövető gyerek esetében, figyelmeztet Szabó Máté.
Ombudsman: nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása (Dátum: 2012-05-15 12:38 Forrás: NÉPSZAVA Online)

Egymillió új munkahely helyett egymillió munkanélküli? (Dátum: 2012-05-15 12:36 Forrás: STOP)
Átlépte a 600 ezret a munkanélküliek száma - jelezte kedden újságírók előtt Józsa István országgyűlési képviselő. A képviselő szerint így nem az ígéretekben foglalt egymillió munkahely jön majd létre, sokkal inkább hamarosan egymillió munkanélkülivel kell számolni.
DK: hiteltelen a Nézőpont felmérése Gyurcsány megítéléséről (Dátum: 2012-05-15 12:34 Forrás: NÉPSZAVA Online)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint hiteltelen a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet megbízásából készített felmérése, amely szerint a megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, és 62 százalékuk úgy látja, emiatt a politikusnak végleg távoznia kell a közéletből.
Még sincs minden rendben a magyarérettségivel? (Dátum: 2012-05-15 12:30 Forrás: Népszabadság Online)
A Magyartanárok Egyesülete a szervezethez érkezett bejelentések alapján szükségesnek tartja a magyar írásbeli érettségi javítási-értékelési útmutatójának kiegészítését, az eddigi dolgozatjavítások alapján ugyanis úgy látják: több komoly problémára is fény derült.
Kiadhatják a szalagkorlátra feltekeredett fideszes honatyát (Dátum: 2012-05-15 12:26 Forrás: Népszabadság Online)
Tilki Attila fideszes honatya mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a parlament illetékes bizottsága. A képviselő még februárban ittasan szenvedett közúti balesetet. Három magánvádas ügyben (Szanyi Tibor-MSZP, Staudt Gábor-Jobbik, Pócs János-Fidesz) azonban nemet mondott a testület a kiadatásra.
Orbán kinevezettje szerint vállalhatatlan a független előd döntése (Dátum: 2012-05-15 12:16 Forrás: STOP)
Szakmailag vállalhatatlan Jóri András korábbi adatvédelmi biztosnak a szociális konzultáció adatvédelmi kérdéseivel kapcsolatos határozata, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogszerű határozatot bocsát ki - tudatta az adatvédelmi hatóság kedden közleményben az MTI-vel.
Demonstrációval ünnepelnek a pedagógusok (Dátum: 2012-05-15 12:01 Forrás: Népszabadság Online)
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. A tanárok húszszázalékos béremelést, valamint a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztását követelik.
Nekiment az elődjének Péterfalvi Attila (Dátum: 2012-05-15 11:55 Forrás: Népszabadság Online)
A felperes és az alperes közös kérelmére a Fővárosi Törvényszék megszüntette a szociális konzultáció kérdőíveivel kapcsolatos közigazgatási pert, amit a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala indított a korábbi adatvédelmi biztos, Jóri András egyik határozata ellen. Jóri utóda, Péterfalvi Attila szerint az elődje döntése szakmailag vállalhatatlan, ezért az adatvédelmi hatóság most kifarolt a perből, és hamarosan egy új határozatot hoz az ügyben.
Fizetésükért tüntetnek a tanárok a pedagógusnapon (Dátum: 2012-05-15 11:54 Forrás: Origo)
Öt pedagógus-szakszervezet is tüntet a júniusi pedagógusnapon az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. A szervezetek januártól 20 százalékos béremelést követelnek.
Papi áldást kaptak a mezőkövesdi biciklik (Dátum: 2012-05-15 11:52 Forrás: Origo)
Körülbelül 600 biciklit áldott meg egy pap a mezőkövesdi Jézus Szíve Templom előtt vasárnap. Az áldásosztás ötlete a katolikus egyháztól származott, mivel Mezőkövesden szinte mindenki biciklivel közlekedik.
Óriási tüntetésre készülnek a pedagógusok (Dátum: 2012-05-15 11:38 Forrás: FN)
Húszszázalékos béremelést követelnek a jövő évtől.
"A jogállam sárba tiprása" - a Fidesz dönt a bíróság helyett (Dátum: 2012-05-15 11:19 Forrás: STOP)
Megszületett a Lex Klubrádió, miután egy múlt éjjel benyújtott módosító javaslatnak kifejezetten a Klubrádió az alanya, a médium nevének említése nélkül. Eszerint a rádió végül megkaphatná az egyébként jogerősen megnyert frekvenciát, de már nem közösségi, hanem fizetős kereskedelmi rádióként.
Lex Klubrádió az éj leple alatt (Dátum: 2012-05-15 10:50 Forrás: Népszabadság Online)
Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese tiltakozik amiatt, hogy a médiatörvényhez az egyik fideszes képviselő olyan módosításokat nyújtott be, amelyek el akarják lehetetleníteni a Klubrádiót.
Felháborító bírósági határozatok: az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri Navracsics a Kúria elnökétől (Dátum: 2012-05-15 10:45 Forrás: Privát kopó)
Elvették a szurkolói sálakat - rablásért felelhetnek a győri focidrukkerek (Dátum: 2012-05-15 10:45 Forrás: Privát kopó)
Terrorelhárítók vetettek véget a kutyaviadalnak (Dátum: 2012-05-15 10:45 Forrás: Privát kopó)
28764 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 800 - 850
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 ->

Az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kéri a Cozma-ügy nyomán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Darák Pétertől, a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől. Navracsics Tibor ezt a veszprémi városi televíziónak adott interjúban mondta el kérdésre válaszolva.
Elvették a szurkolói sálakat - rablásért felelhetnek a győri focidrukkerek (Dátum: 2012-05-15 10:45 Forrás: Privát kopó)
Rablás miatt indult eljárás azzal az öt győri szurkolóval szemben, akik a vasárnapi Videoton-Győri ETO labdarúgó-mérkőzés után megtámadtak három fehérvári fiatalembert, és elvették tőlük szurkolói sáljaikat.
Terrorelhárítók vetettek véget a kutyaviadalnak (Dátum: 2012-05-15 10:45 Forrás: Privát kopó)
Kutyaviadal szervezőit fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai Ózdon. A rendőrök három férfit, köztük két román állampolgárt vettek őrizetbe. A tiltott állatviadal szervezőire vasárnap reggel csaptak le a rendőrök Ózdon, egy magáningatlanon.
28764 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 800 - 850
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 ->
17->
  18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 -> 65 -> 66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 -> 75 -> 76 -> 77 -> 78 -> 79 -> 80 -> 81 -> 82 -> 83 -> 84 -> 85 -> 86 -> 87 -> 88 -> 89 -> 90 -> 91 -> 92 -> 93 -> 94 -> 95 -> 96 -> 97 -> 98 -> 99 -> 100 -> 101 -> 102 -> 103 -> 104 -> 105 -> 106 -> 107 -> 108 -> 109 -> 110 -> 111 -> 112 -> 113 -> 114 -> 115 -> 116 -> 117 -> 118 -> 119 -> 120 -> 121 -> 122 -> 123 -> 124 -> 125 -> 126 -> 127 -> 128 -> 129 -> 130 -> 131 -> 132 -> 133 -> 134 -> 135 -> 136 -> 137 -> 138 -> 139 -> 140 -> 141 -> 142 -> 143 -> 144 -> 145 -> 146 -> 147 -> 148 -> 149 -> 150 -> 151 -> 152 -> 153 -> 154 -> 155 -> 156 -> 157 -> 158 -> 159 -> 160 -> 161 -> 162 -> 163 -> 164 -> 165 -> 166 -> 167 -> 168 -> 169 -> 170 -> 171 -> 172 -> 173 -> 174 -> 175 -> 176 -> 177 -> 178 -> 179 -> 180 -> 181 -> 182 -> 183 -> 184 -> 185 -> 186 -> 187 -> 188 -> 189 -> 190 -> 191 -> 192 -> 193 -> 194 -> 195 -> 196 -> 197 -> 198 -> 199 -> 200 -> 201 -> 202 -> 203 -> 204 -> 205 -> 206 -> 207 -> 208 -> 209 -> 210 -> 211 -> 212 -> 213 -> 214 -> 215 -> 216 -> 217 -> 218 -> 219 -> 220 -> 221 -> 222 -> 223 -> 224 -> 225 -> 226 -> 227 -> 228 -> 229 -> 230 -> 231 -> 232 -> 233 -> 234 -> 235 -> 236 -> 237 -> 238 -> 239 -> 240 -> 241 -> 242 -> 243 -> 244 -> 245 -> 246 -> 247 -> 248 -> 249 -> 250 -> 251 -> 252 -> 253 -> 254 -> 255 -> 256 -> 257 -> 258 -> 259 -> 260 -> 261 -> 262 -> 263 -> 264 -> 265 -> 266 -> 267 -> 268 -> 269 -> 270 -> 271 -> 272 -> 273 -> 274 -> 275 -> 276 -> 277 -> 278 -> 279 -> 280 -> 281 -> 282 -> 283 -> 284 -> 285 -> 286 -> 287 -> 288 -> 289 -> 290 -> 291 -> 292 -> 293 -> 294 -> 295 -> 296 -> 297 -> 298 -> 299 -> 300 -> 301 -> 302 -> 303 -> 304 -> 305 -> 306 -> 307 -> 308 -> 309 -> 310 -> 311 -> 312 -> 313 -> 314 -> 315 -> 316 -> 317 -> 318 -> 319 -> 320 -> 321 -> 322 -> 323 -> 324 -> 325 -> 326 -> 327 -> 328 -> 329 -> 330 -> 331 -> 332 -> 333 -> 334 -> 335 -> 336 -> 337 -> 338 -> 339 -> 340 -> 341 -> 342 -> 343 -> 344 -> 345 -> 346 -> 347 -> 348 -> 349 -> 350 -> 351 -> 352 -> 353 -> 354 -> 355 -> 356 -> 357 -> 358 -> 359 -> 360 -> 361 -> 362 -> 363 -> 364 -> 365 -> 366 -> 367 -> 368 -> 369 -> 370 -> 371 -> 372 -> 373 -> 374 -> 375 -> 376 -> 377 -> 378 -> 379 -> 380 -> 381 -> 382 -> 383 -> 384 -> 385 -> 386 -> 387 -> 388 -> 389 -> 390 -> 391 -> 392 -> 393 -> 394 -> 395 -> 396 -> 397 -> 398 -> 399 -> 400 -> 401 -> 402 -> 403 -> 404 -> 405 -> 406 -> 407 -> 408 -> 409 -> 410 -> 411 -> 412 -> 413 -> 414 -> 415 -> 416 -> 417 -> 418 -> 419 -> 420 -> 421 -> 422 -> 423 -> 424 -> 425 -> 426 -> 427 -> 428 -> 429 -> 430 -> 431 -> 432 -> 433 -> 434 -> 435 -> 436 -> 437 -> 438 -> 439 -> 440 -> 441 -> 442 -> 443 -> 444 -> 445 -> 446 -> 447 -> 448 -> 449 -> 450 -> 451 -> 452 -> 453 -> 454 -> 455 -> 456 -> 457 -> 458 -> 459 -> 460 -> 461 -> 462 -> 463 -> 464 -> 465 -> 466 -> 467 -> 468 -> 469 -> 470 -> 471 -> 472 -> 473 -> 474 -> 475 -> 476 -> 477 -> 478 -> 479 -> 480 -> 481 -> 482 -> 483 -> 484 -> 485 -> 486 -> 487 -> 488 -> 489 -> 490 -> 491 -> 492 -> 493 -> 494 -> 495 -> 496 -> 497 -> 498 -> 499 -> 500 -> 501 -> 502 -> 503 -> 504 -> 505 -> 506 -> 507 -> 508 -> 509 -> 510 -> 511 -> 512 -> 513 -> 514 -> 515 -> 516 -> 517 -> 518 -> 519 -> 520 -> 521 -> 522 -> 523 -> 524 -> 525 -> 526 -> 527 -> 528 -> 529 -> 530 -> 531 -> 532 -> 533 -> 534 -> 535 -> 536 -> 537 -> 538 -> 539 -> 540 -> 541 -> 542 -> 543 -> 544 -> 545 -> 546 -> 547 -> 548 -> 549 -> 550 -> 551 -> 552 -> 553 -> 554 -> 555 -> 556 -> 557 -> 558 -> 559 -> 560 -> 561 -> 562 -> 563 -> 564 -> 565 -> 566 -> 567 -> 568 -> 569 -> 570 -> 571 -> 572 -> 573 -> 574 -> 575 -> 576 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |