Tudomány/Népszabadság Online - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Normál Rendezés
Éppen húsz éve, 1992 májusában jelentették be kutatók, hogy rábukkantak egy új fajra, a vietnámi antilopra, más néven ázsiai egyszarvúra: az évfordulós ünneplést azonban beárnyékolja, hogy a fajt kihalás fenyegeti.
A bölcsesség keresése a kereső bölcsessége (Dátum: 2012-05-21 11:28 Forrás: Népszabadság Online)
Most éppen minden techhírforrás a Google okosabbá válásáról szól. Hogy a kereső ezentúl nemcsak kulcsszavak, hanem „dolgok” és „kapcsolatok” alapján is fog keresni.
Újfajta űrverseny (Dátum: 2012-05-19 11:57 Forrás: Népszabadság Online)
A legutóbbi tervek szerint ma indult volna útjára a világ első kereskedelmi űrhajója. Startját azonban a reggeli visszaszámlálás során, a hordozórakéta egyik hajtóművében jelentkező probléma miatt elhalasztották. A következő indítási lehetőség kedden, magyar idő szerint 9.44-kor lesz.

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai (Dátum: 2012-05-18 16:32 Forrás: Népszabadság Online)
Áprilisban újra a tíz legfertőzöbb számítógépes vírus közé került a JS/TrojanDownloader.Iframe.NKE trójai. Az ESET listáján ezúttal a hetedik helyet birtokló kártevő titokban módosítja a böngészőklienst, és önhatalmúlag átirányítja a találatokat különféle kártékony programokat tartalmazó rosszindulatú weboldalakra.

Békebeli állatkertek Budapesten (Dátum: 2012-05-18 16:07 Forrás: Népszabadság Online)
Régiállatkert-világtalálkozót rendeznek pénteken és szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A rendezvényen felelevenítik a budapesti állatkert kalandos múltját is.

A kis kardszárnyú delfin szabályozni tudja hallását (Dátum: 2012-05-18 16:07 Forrás: Népszabadság Online)
Hawaii kutatók a híres nagy rokonával csak nevében közeli rokon kis kardszárnyú delfin egy nőstény példányát vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy az céljához képes igazítani hallását.

Európai lobbiszervezettel akasztott tengelyt Illés (Dátum: 2012-05-18 16:04 Forrás: Népszabadság Online)
A vidékfejlesztési miniszternek írt levelében utasította vissza az európai recycling-szervezeteket tömörítő Pro Europe azokat a vádakat, amelyekkel Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár illette az Európai Csomagolási Hulladék Hasznosítást Koordináló Szervezetek Szövetségét. Közleményük szerint Illés milliárdos síbolással vádolta őket.

Fájdalomcsillapítót termel a feladattal lefoglalt agy (Dátum: 2012-05-18 15:51 Forrás: Népszabadság Online)
Kevésbé érezzük a fájdalmat, ha erősen koncentrálunk egy feladatra, testünk ilyenkor figyelmen kívül hagyja a fájdalom egy részét, miközben opioid fájdalomcsillapítót termel agyunk, hogy ezt megkönnyítse - állapították meg funkcionális mágneses rezonanciás (fMRI) vizsgálatok segítségével német kutatók.

Bányásszunk kisbolygót! (Dátum: 2012-05-17 9:00 Forrás: Népszabadság Online)
Az elmúlt hetekben futótűzként terjedt az írott és online médiában a hír: amerikai cég alakult azzal a céllal, hogy tíz éven belül megindítsák a kisbolygóbányászatot. Bár üzleti alapon elképzelhető, hogy megérné a vállalkozás, de azért a terv megvalósítása mégsem olyan egyszerű.
Mutasd a vénád, megmondom, ki vagy (Dátum: 2012-05-17 9:00 Forrás: Népszabadság Online)
Hazánkban teljesen újfajta – a vénák háromdimenziós lenyomatán alapuló – beléptető rendszert helyeznek üzembe a Nemzeti Innovációs Hivatalban. Öt éve jelent meg a piacon az első érzékelő, mely vénáink minden emberre egyedileg jellemző szerkezetét, lefutásuk háromdimenziós belső struktúráját tapogatja le infravörös fény segítségével.
Támad a Nokia: asztalon a csodafegyver (Dátum: 2012-05-16 19:39 Forrás: Népszabadság Online)
Egy friss, a Pcworld.com-on megjelent elemzés szerint a Windows Phone sok tekintetben lefőzi az iPhone-t és az Androidot. Csupán egy gond van vele: senki nem akar windowsos telefont. Az áttörést talán az olcsó okostelefonok hozhatják el – a Nokia most ebben a szegmensben próbálkozik.
Régen gyávaságnak tartották, ma abnormális helyzetre adott normális reakciónak (Dátum: 2012-05-15 20:02 Forrás: Népszabadság Online)
Március végén tizenhét afgán civilt gyilkolt meg egy amerikai katona, de még mindig nem lehet pontosan tudni, mi okozta az öldöklést. Az amerikai hadvezetés vizsgálja, nem lehetett-e szerepe a katonáknak adott gyógyszerek egyikének. Az egyik maláriaellenes szerről ugyanis régóta tudják, hogy a – New Scientist tudományos lap szerint – a páciensek harmadánál pszichiátriai zavarokat (depressziót, pszichózist) okoz. Sokan fejfájásra is panaszkodnak. A vizsgálat elkezdődött, eredményt későbbre ígérnek.
Amikor kitör a harctéri stressz (Dátum: 2012-05-15 17:20 Forrás: Népszabadság Online)

Övön hordott életerő (Dátum: 2012-05-15 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
A német Fraunhofer Intézet hermsdorfi részlegében olyan készüléket fejlesztettek ki, szabadalmaztattak és kezdték el klinikai kipróbálását, amely testbe épített, elektromos implantátumok (például szívritmus-szabályozók) akkumulátorait tölti fel vezeték nélkül, pusztán rádióhullámokkal. Az új eszköz használatával kiküszöbölhető a testbe évekre beépített műszervek időnként lemerülő akkujainak „véres” műtéttel történő cseréje, de ugyanúgy feleslegessé válik a lemerülő akkuk testbe „szerelt” és tartósan otthagyott kis vezetékei segítségével a külső akkuról való feltöltés is. Ez utóbbi módszer a műtéttől ugyan mentesít, de a vezeték viselése meglehetősen kényelmetlen.

Egyre betegebb az élő bolygó (Dátum: 2012-05-15 16:04 Forrás: Népszabadság Online)
Az emberiség által évente elfogyasztott "környezeti javak" újratermelődéséhez jelenleg másfél Földnyi területre lenne szükség, ám a fogyasztási tendenciák változatlan folytatódása esetén 2030-ban már két Föld is kevés lenne – állítja a WWF idei Élő bolygó jelentése. A fenntarthatósági folyamatokat és statisztikákat bemutató, kétévente kiadott tanulmány szerint léteznek ugyan pozitív jövőképek, ám a szemlélet és az életmód megváltoztatása sokba kerül, és a gazdagabbak pazarlását gyakran a legszegényebbek sínylik meg.

Vírusok termeltek áramot (Dátum: 2012-05-15 11:41 Forrás: Népszabadság Online)
Mindennapi tevékenységünkből, akár lépéseinkből nyerhetünk a jövőben elektromos energiát amerikai kutatók új technológiájával, amelyben génmanipulációval létrehozott, töltéssel bíró vírusok alakítják át elektromossággá a mechanikus energiát.

A szoftver a piac motorja (Dátum: 2012-05-14 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Hányféle okostelefont lehet kapni? Ha elég messziről nézzük, akkor csak egyfélét… Ha kicsit közelebbről, akkor van az Android, az Apple, a Blackberry és a Windows (ábécésorrendben). Ha pedig egészen közel megyünk, akkor sokezerfélét, de most maradjunk a közepes távolságban.
A WP8 lehet a favorit (Dátum: 2012-05-14 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Egy tajvani szakportál elemzése szerint sikeres lehet a Windows Phone 8, mivel a mobilszolgáltatók számára túl kevés a piacot jelenleg uraló két domináns szereplő.
Hová lett kétmilliárd év? (Dátum: 2012-05-12 9:00 Forrás: Népszabadság Online)
Bár a 600 millió évvel ezelőtti tengerekben nyüzsgött az élet, az akkori váz nélküli, puhatestű állatok vajmi kevés hasonlóságot mutatnak sokkal későbbi rokonaikkal. Aztán, geológiai mércével egy szempillantás alatt, néhány tízmillió év leforgása során evolúciós robbanás történt – tömegével jelentek meg az első szilárd vázas élőlények.
A pókfonál hangjai (Dátum: 2012-05-12 9:00 Forrás: Népszabadság Online)
Shigeyoshi Osaki már 35 éve a pókfonál tulajdonságait vizsgálja. A japán kutatónak az az ötlete támadt, hogy hegedűhúrt készítsen a kiváló szakítószilárdsággal rendelkező pókfonalak ezreinek összesodrásával.
Arcfelismerés-teszt halotti maszkokon (Dátum: 2012-05-11 13:18 Forrás: Népszabadság Online)
Amerikai művészettörténészek azt tervezik, hogy arcfelismerő szoftver segítségével azonosítanak 15. századi festményeken szereplő embereket. A kutatástól elsősorban történettudományi eredményeket várnak.

A csimpánzoknál is vannak kulturális különbségek (Dátum: 2012-05-11 13:08 Forrás: Népszabadság Online)
Az emberekhez hasonlóan a csimpánzoknál is megfigyelhetők kulturális különbségek, ám náluk nem a haj- és ruhaviselet vagy a beszédstílus tér el, hanem például az egyes csoportok diótörési stílusa - figyeltek fel rá német kutatók. Az eddigi tapasztalatok szerint a különböző kultúrák között van átjárás, a kulturális különbség nem jelent feltétlenül konfliktust.

Campania már nem boldog (Dátum: 2012-05-10 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
„Campania felix” (boldog Campania). Így hívták a régi rómaiak az olasz csizmának ezt a gyönyörű déli tartományát, ahol a napfény, az élővilágban tobzódó Tirrén-tenger és a burjánzó természet évszázadokon át valóban paradicsomi örömöket kínált az embernek.
Földön alvó csimpánzok (Dátum: 2012-05-10 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Fák helyett gyakran a földön vetnek ágyat maguknak a nyugat-afrikai Nimba-hegységben tanyázó csimpánzok. Különös szokásnak számít ez náluk, mert fajtársaik többsége a fákon alszik, gyorsan elkészíthető gallyfészkekben. Ehhez csupán néhány nagyobb ágat meghajlítanak és összefűznek kör alakban, majd a belsejét kitöltik kisebb gallyakkal és levelekkel.
Protonütközést mértek a CERN-ben (Dátum: 2012-05-10 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
A Europhysics Letters folyóirat összesítette hasábjain a 2011-ben megjelent eredményeket, és készített egy Best of 2011-listát, amelyre felkerült a genfi nagy hadronütköztető (LHC) TOTEM kísérletének mérését leíró cikk is. A TOTEM eredménye a négy legjobb részecskefizikai cikk közé jutott.
Génmódosítással kaptak védőpajzsot a kemoterápiával szemben a csontvelői őssejtek (Dátum: 2012-05-10 16:28 Forrás: Népszabadság Online)
Védőpajzzsal ellátott, génmódosított őssejteket használhatnak hamarosan arra, hogy megvédjék a daganatos betegek szervezetét a kemoterápia káros hatásaitól. Az amerikai klinikai próba kezdeti eredményei biztatóak.

A marsi homokdűnék úgy viselkednek, mint a földi dűnék (Dátum: 2012-05-10 15:14 Forrás: Népszabadság Online)
A homokdűnék a Marson ahhoz hasonlatosan viselkednek, mint a Földön – derítették ki a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói, akik eredményeiket a Nature című folyóiratban ismertették.

Az urániumizotóp is tévedhet (Dátum: 2012-05-09 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
A geológiai kormeghatározáshoz a kutatók leggyakrabban a kőzetekben levő radioaktív izotópok arányát veszik alapul. Ez az abszolút kormeghatározás; a relatív pedig az egyes kőzetek egymáshoz viszonyított korából indul ki, amit többnyire a bennük levő ősmaradványok korából következtetnek ki.
Minden hatodik daganatot fertőzés okoz (Dátum: 2012-05-09 14:22 Forrás: Népszabadság Online)
Minden hatodik daganatos elváltozás hátterében – évente kétmillió betegről van szó – kezelhető, vagy megelőzhető fertőzés áll. A Lancet Lancet Oncology című szaklapban megjelent cikk huszonhét daganat típus 184 országban végzett áttekintésén alapul.

Csetlenek-botlanak a spermiumok a petesejt felé haladva (Dátum: 2012-05-09 13:44 Forrás: Népszabadság Online)
A népszerű filmes ábrázolásokkal ellentétben a petesejt felé haladó spermiumok valójában csetlenek-botlanak, a hüvely falának és egymásnak ütköznek - derítették ki brit kutatók, akik megállapításaikat az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában ismertették.

A természettel való kapcsolat hiánya növelheti az allergiás esetek számát (Dátum: 2012-05-09 11:36 Forrás: Népszabadság Online)
Túl keveset találkoznak a gyerekek a természeti környezettel, ez vezethet az allergiás és asztmás esetek számának emelkedéséhez - vélik finn kutatók.

Damoklész kardja lesújtott az Annapurnán (Dátum: 2012-05-08 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
A 2012-es magyar Annapurna-expedíció egyik hegymászója, Horváth Tibor (képünkön) halálos balesetet szenvedett ereszkedés közben. A 6800 méteren lévő hármas táborból lejövet, egy szombat délutáni rádiós helyzetjelentés után többet nem jelentkezett. Az útvonal legveszélyesebb szakaszán egy irtózatos erejű jéglavina sodorta el.
Ebben különbözik a női és a férfi agy (Dátum: 2012-05-08 12:31 Forrás: Népszabadság Online)
A nemek harca évszázadok óta dúl, és valószínűleg nem is lesz vége egyhamar. A tudomány azonban most legalább fényt deríthet a férfiak és a nők között lévő néhány biológiai és fiziológiai különbségre.
Y-kromoszóma nélkül is férfi lehet a férfi (Dátum: 2012-05-07 19:55 Forrás: Népszabadság Online)
A humán sejtek 23 pár kromoszómát tartalmaznak, melyekből 22 pár mindkét nemben egyformán néz ki. A 23. pár, a nemi vagy szexkromoszóma viszont eltérő a férfiakban és a nőkben. A nők két X-kromoszómát (XX), a férfiak egy X- és egy Y-kromoszómát (XY) hordoznak. Valamikor a két nemi kromoszóma hasonlóan nézett ki.
Munkában is okos lehet a mobil (Dátum: 2012-05-07 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Miért jó a Bluetooth-fejhallgató? Mert azzal a férfiak is tudnak a vécén telefonálni. Ez a (nem is annyira) vicc jól megvilágítja, mennyire személyes, testi tárgy a mobiltelefon. Ezért nyilván a munkahelyre is beviszik, sőt használják is.
Állami sastollellátó az USA-ban (Dátum: 2012-05-07 16:37 Forrás: Népszabadság Online)
Állami ügynökség látja el sastollakkal az amerikai indián törzseket, hogy a bennszülöttek ne kényszerüljenek a védett madarak elpusztítására. A tollakra a hagyományos indián szertartásokhoz van szükség, az igények azonban meghaladják a természetes úton, illetve balesetben elhullott állatokból kinyerhető tollmennyiséget.
SMS-áraink a legdrágábbak (Dátum: 2012-05-07 14:25 Forrás: Népszabadság Online)
Az OECD legutóbbi körképe (Communications Outlook 2011) szerint a mobiltelefonálás magyarországi díjai a most bevezetni szándékozott percadó nélkül is a legdrágábbak a szervezet tagállamainak viszonylatában. Bár a kiadvány a szabályozással nem foglalkozik kiemelten, azt azért megállapítja, hogy a magyar tarifák az elmúlt két évben emelkedtek a csúcsra a középmezőnyből, amiben könnyű felfedezni a szektort (is) sújtó adók hatását.

Megoldódott Ötzi halálának titka (Dátum: 2012-05-05 18:39 Forrás: Népszabadság Online)
Sikerült azonosítani a világ legrégebbi, 5300 éves vörösvértestét az Alpok olaszországi részén talált fagyott múmiában, Ötziben. Ez megoldja halála rejtélyét is.
Európa legnagyobb adatfeldolgozója kerül Csillebércre (Dátum: 2012-05-04 18:41 Forrás: Népszabadság Online)
A genfi Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) által kiírt pályázatot (kormánytámogatással) Magyarország nyerte el.
Megkerülte a Földet az első napelemes hajó (Dátum: 2012-05-03 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Holnap fut be Monaco kikötőjébe az a 31méter hosszú jacht, amely ugyaninnen 2010. szeptember 27-én indult el. Csakhogy a bő másfél év alatt ez a hajó megkerülte a Földet, amire ugyan más hajók is képesek, ám ez az eszköz kizárólag napelemekkel hajtott erőforrással tette meg az utat.

Petíció a magyar őserdőért (Dátum: 2012-05-03 15:36 Forrás: Népszabadság Online)
Nyílt levelet írt a WWF Magyarország a vidékfejlesztési miniszterhez Magyarország egyetlen nagy kiterjedésű háborítatlan erdejének megmentése érdekében. A ritka állatfajoknak otthont adó Csarna-völgyi őserdőt a helyi erdőgazdaság a nemzeti park tiltakozása ellenére ki akarja termelni, az erdőirtást már csak a miniszter akadályozhatja meg.

Földkarcolók nyúlnak a mélybe (Dátum: 2012-05-02 17:20 Forrás: Népszabadság Online)
Döbbenetes,mennyire utánozza az élet az irodalmat! Azt már megszokhattuk, hogy Verne Gyula álmai a Hold-utazásról mára megvalósultak, napjainkban viszont minden idők egyik legnagyobb sci-fi íróját, Isaac Asimovot követik fantáziadús építészek. Az orosz származású amerikai szerző (akinek, nemmellékesen, eredeti szakmája biokémikus volt) fél évszázaddal ezelőtt publikált fantáziakrimije szól arról, hogy a jövőben – miután már elviselhetetlenül túlnépesedett a föld – a lakosság a felszín alá építi településeit, ott éli mindennapjait. Az emberek generációkon át annyira hozzászoktak ehhez az életmódhoz, hogy nem is merészkednek a felszínre, „a mezítelen Nap” alá.
A nitrogén másik arca (Dátum: 2012-05-02 14:28 Forrás: Népszabadság Online)
A globális klímaváltozás középpontjában sokáig a túlzott szén-dioxid kibocsátás állt, a legújabb tanulmányok azonban egy új tényezőre, a levegő legnagyobb mennyiségben elóforduló elemére, a nitrogénre irányíthatják a figyelmet.

Szupernóvák segítették az élet fejlődését (Dátum: 2012-05-02 12:47 Forrás: Népszabadság Online)
A kozmikus háttérsugárzás változása jelentősen befolyásolta az élet fejlődését a Földön - állítja Henrik Svensmark, a Dán Műszaki Egyetem fizikaprofesszora. A tudós szerint a geológiai korszakok kezdetén és végén mindig jelentősen megváltozott a sugárzás intenzitása.
Elhunyt Márkus Gábor (Dátum: 2012-05-01 15:43 Forrás: Népszabadság Online)
Rövid betegség után, életének 89. évében, a New York állambeli Buffalóban vasárnap elhunyt a főként fehérjekutatásairól ismert Márkus Gábor magyar származású amerikai rákkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - közölte az MTI-vel kedden Nemes-Jeles Veronika hozzátartozó a család nevében.

A „felejtés joga” (Dátum: 2012-04-30 9:00 Forrás: Népszabadság Online)
Bármi, amit feltöltünk az interneten egy közösségi oldalra, letörölhetetlenül ott marad – egyelőre. De mi történik akkor, ha a feltöltött anyag valamiért vállalhatatlanná válik? Legtöbbször egy-egy bulin készült fénykép vagy kihívó fotó válik kínossá a meggondolatlan facebookoló számára.
Vegyek tabletet? (Dátum: 2012-04-30 20:07 Forrás: Népszabadság Online)
Bizonyára sokakban motoszkál a kérdés: kell ez nekem?, jó ez nekem? Íme egy válasz. Az is kiderül, hogy a számítási felhő tulajdonképpen maga az internet, csak éppen ma divatosabb nevén szólítva.

Adható-vehető a használt szoftver (Dátum: 2012-04-30 10:45 Forrás: Népszabadság Online)
Tovább(el)adni szabad, másolni viszont nem – ez az EU főügyészének hivatalos álláspontja a használt szoftverek másodlagos kereskedelméről.

522 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 0 - 50
Lapozás:
Népszabadság Online
Kihalás fenyegeti a titokzatos ázsiai egyszarvút (Dátum: 2012-05-21 15:11 Forrás: Népszabadság Online)Éppen húsz éve, 1992 májusában jelentették be kutatók, hogy rábukkantak egy új fajra, a vietnámi antilopra, más néven ázsiai egyszarvúra: az évfordulós ünneplést azonban beárnyékolja, hogy a fajt kihalás fenyegeti.

1->
  2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |