Gazdaság/168óra - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Normál Rendezés
A KSH jelentése szerint márciusban a nettó bérek megegyeztek az egy évvel korábbival, ami az infláció miatt 5,2%-os reálbércsökkenést jelent. A közmunkán kívül az állások száma is csökkent, vagyis a kormány 2 éves kalandorpolitikája a gazdaságban teljes csődöt mondott. Az LMP meggyőződése, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót, és a felső középosztály feltőkésítése helyett a társadalmi szétszakadás megakadályozására kell koncentrálni.
A dolgozók járnak rosszul az új törvénnyel (Dátum: 2012-05-21 5:07 Forrás: 168óra)
Új Munka törvénykönyve: kiszolgáltatottabbak lesznek a munkavállalók - Kevesebb garancia védi a dolgozókat
Az IMF hitel hatása a magyar egészségügyre: katasztrófa (Dátum: 2012-05-21 17:13 Forrás: 168óra)
Az 1930-as gazdasági világválság után alapított Nemzetközi Valutaalap (IMF) főként gazdasági krízisek megelőzésére jött létre, céljai között az árfolyam-stabilitás biztosítása, a gazdasági növekedés elősegítése, valamint fizetési mérleg-problémákkal küszködő országoknak átmeneti pénzügyi segítség nyújtása szerepelt. Az IMF kölcsönönként feltételeket szab meg, amelyek célja a pénzügyi problémákhoz vezető okok orvoslása. A feltételek leginkább a kormányzati kiadások és támogatások csökkentését, a nemzetközi kereskedelem akadálymentesítését és bizonyos cégek privatizációját tartalmazták.
Ajjaj: Selmeczi megint a nyugdíjunkhoz nyúl (Dátum: 2012-05-21 16:16 Forrás: 168óra)
Módosítaná a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt Selmeczi Gabriella (Fidesz); az Országgyűléshez hétfőn benyújtott javaslattal a képviselő biztosítaná, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe idén visszalépő tagok követelését állampapírban, illetve készpénzben utalják át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYACSA) számára.
Folyik a leépítés a Nokiánál (Dátum: 2012-05-21 15:21 Forrás: 168óra)
Folytatódik a Nokiánál a leépítés- Több százan találtak már állást a korábban elbocsátottak közül
Rafkós döntés Romániában az euróról (Dátum: 2012-05-21 15:04 Forrás: 168óra)
Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest - így értelmezte a román média a román miniszterelnök egyik gazdasági tanácsadója kijelentését, miszerint irreális az eredeti céldátum fenntartása.
Nagyot bukott a Heti Válasz (Dátum: 2012-05-21 13:13 Forrás: 168óra)
2012 első negyedévében tovább folytatódott a magyar lappiac zuhanása. Politikai lapok vesztese a Magyar Nemzet, a hetilapoké a Heti Válasz. Már sem negyedéves, sem éves alapon nem volt olyan nagyobb lap az általunk vizsgáltak között, mely növelte volna az értékesítését. Mfor.hu-háttér.
Bebukták: a Széll Kálmán Terv 2.0 hatása napok alatt semmivé vált (Dátum: 2012-05-21 12:39 Forrás: 168óra)
Egyre egyértelműbb fordulat látszik kibontakozni az európai válságkezelésben: a G8 tanácskozásán a növekedés ösztönzése került a középpontba, Obama elnök is erre biztatta kollégáit. A megoldás persze nem lesz egyszerű, a görög helyzet is teljesen bizonytalan. Hazánk esélyeit rontja, hogy az Orbán-kormány éppen az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit a világ vezető hatalmai tenni szándékoznak.
Kereskedik? Mai árfolyamok (Dátum: 2012-05-21 10:45 Forrás: 168óra)
A Forex Szignál árfolyam-előrejelzése.
Ma van a Nagy Söralátét Napja - el ne felejtse! (Dátum: 2012-05-21 10:45 Forrás: 168óra)
Roham lehet a postákon, hiszen ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. Ön kitöltötte már a söralátétet?
Meglepő eredmény: mennyit ér a bölcsészdiploma? (Dátum: 2012-05-21 10:08 Forrás: 168óra)
Míg sokak szerint a biztos és jól fizető munkahelyhez a műszaki képzésen keresztül vezet az út, egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a bölcsészek is egyre keresettebbek a munkaerőpiacon – adta hírül a Huffington Post-ra hivatkozva az eduline.hu.
Jaj nekünk: Ide vezettek Orbánék lépései (Dátum: 2012-05-20 19:35 Forrás: 168óra)
Az LMP szerint a kormány eddigi kalandorpolitikája a gazdaságban teljes csődöt mondott. A párt meggyőződése, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót, és a felső középosztály feltőkésítése helyett a társadalmi szétszakadás megakadályozására kell koncentrálni.
Demján partijával példálózott Korda (Dátum: 2012-05-20 10:45 Forrás: 168óra)
A cégkivonatok tanúsága szerint kétszeres végrehajtás alatt áll és milliós mínuszokkal zárta az elmúlt éveket az All-In Póker és Kártya Club Kft., amely az egykor sikeres Korda Pókerklubot adta bérbe az üzemeltetőnek – írja a Blikk.
Előbb-utóbb mindenkit ellenőrizni fog az ÁSZ (Dátum: 2012-05-19 19:26 Forrás: 168óra)
Paradigmaváltásra van szükség a közpénzekkel való gazdálkodásban, mert a közfeladatokat a mostani pénzszűke ellenére is teljesíteni kell, és jogos az elvárás, hogy a kevesebb rendelkezésre álló közpénzből is színvonalas szolgáltatásokat kell nyújtani - mondta Domokos László az MTI-nek. Az Állami Számvevőszék elnöke a közpénzekkel való gazdálkodás helyzetét értékelte a kormány félidejében.
Telefonadó: az egyik szolgáltató máris bejelentette az áremelést (Dátum: 2012-05-19 18:46 Forrás: 168óra)
A távközlési cégeket féléven keresztül két ágazati adó is sújtja.
A nyugdíjszakértő rövid kommentárja: elképesztő terv! (Dátum: 2012-05-18 5:27 Forrás: 168óra)
Szülőgépeket csinálna belőlünk a kormány - A tervek szerint valószínű, hogy feleannyi nyugdíjat kapna, akinek nincs gyermeke, mint az, akinek legalább négy van.
Orbánék földmachinációi - itt van minden (Dátum: 2012-05-18 17:33 Forrás: 168óra)
Orbán Viktor feleségének földtulajdonostársa családtagjaival együtt 377 hektár földet nyert el a Nemzeti Földalap Kezelő pályázatán földbérletre. A bicskei szántót Lévai Anikóval közösen birtokló Flier János családtagjaival együtt a Felcsúton megszerezhető földek tekintetében az abszolút győztes. A helyiek szerint ő műveli Lévai helyi földjeit.
Médiatörvény: apró győzelem az ellenzéknél (Dátum: 2012-05-18 16:00 Forrás: 168óra)
Ellenzéki kezdeményezéseket támogatva szélesítette a kormány az újságírók forrásvédelmét, egyben minimálisra csökkentette a közszereplők jogát nyilatkozatuk visszavonására. A médiabiztoshoz viszont ragaszkodnak, pedig az Alkotmánybíróság döntése szerint az intézmény aránytalanul korlátozza a sajtót.
Hoffmann leépíti a felsőoktatást, de a Corvinus megmaradhat (Dátum: 2012-05-18 14:14 Forrás: 168óra)
Hoffmann: Badarság lenne megszüntetni a Corvinust - Az oktatási államtitkár szerint megmarad a Corvinus és a többi felsőoktatási intézmény, legfeljebb a kapacitásaik csökkenhetnek.
Lenyúzzák a bőrt is: Magyarországon a legdrágább a mobilozás (Dátum: 2012-05-18 14:09 Forrás: 168óra)
A magyar előfizetőknek jelenleg európai uniós összehasonlításban kiugróan magas telefonszolgáltatási díjakat kell megfizetniük, érvelt nemrégiben a Nemzetgazdasági Minisztérium, amikor arról volt szó, a nemsokára bevezetésre kerülő telefonadót miért a jobb teherviselési képességű szolgáltatók fizetik majd az előfizetők helyett. A kormány nem titkolt célja, hogy tovább erősítse a versenyt a szektorban, ami idővel az árak esését hozhatja. De tényleg magasak a hazai távközlési szolgáltatások árai?
Itt a Fidesz újabb adója: megszavazták (Dátum: 2012-05-18 12:11 Forrás: 168óra)
Megszavazta parlamenti a fideszes többség a telefonadót. Hívásonként és megkezdett percenként két forintot kell fizetnie mindenkinek, aki ezután felemeli a kagylót. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól. A Telenor már jelezte: áthárítják az adót a fogyasztókra.
Agrártámogatások: találja ki, kik kapták a legtöbbet (Dátum: 2012-05-18 11:05 Forrás: 168óra)
Az EU-s agrartámogatási rendszernek köszönhetően az elmúlt évek valódi pénzesőt jelentettek néhány magyar nagytőkés számára. Csányi, Nyerges és Leisztinger érdekeltségei sok milliárd forinttal gazdagodtak, miközben a kis- és középbirtokos gazdákhoz az uniós pénzeknek csupán a töredéke jutott el.
Telenor: ezt már nem tudjuk lenyelni (Dátum: 2012-05-18 10:45 Forrás: 168óra)
A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik - közölte a Telenor Magyarország csütörtökön az MTI megkeresésére. A Vodafone arra figyelmeztetett, hogy az új adóteher jelentősen visszavetheti a beruházásokat, továbbá forgalomcsökkenést eredményez, ami közvetetten negatívan hat az érintett cégek áfabefizetéseire.
Bajnai bajai a nemzeti korrupcióval (Dátum: 2012-05-18 10:45 Forrás: 168óra)
"Magyarország cakkban van egy meglehetősen hosszú cikk után" - kezdte előadását Bajnai Gordon volt miniszterelnök a HBLF üzleti fórumán. "A politikai rendszert hat hónap, a gazdaság rendszert hat év, a társadalmi gondolkodást hatvan év alatt lehet megváltoztatni."
Újabb leminősítés - már nem biztos az eurótagság sem (Dátum: 2012-05-18 10:45 Forrás: 168óra)
Leminősítette csütörtökön Görögországot a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy nem látja garantáltnak a görög eurótagság fenntarthatóságát.
Valuták, árfolyamok - mai előrejelzés (Dátum: 2012-05-18 10:09 Forrás: 168óra)
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
IMF: a magyar kormánynak kell lépnie (Dátum: 2012-05-17 19:28 Forrás: 168óra)
Az IMF nem alkalmaz kettős mércét a hozzá forduló országokkal szemben - mondta a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője.
Ismét megszólalt Bajnai: letérítik a helyes útról az országot (Dátum: 2012-05-17 16:31 Forrás: 168óra)

Magasabb forgalom, gyengébb eredmény a Dm-nél (Dátum: 2012-05-17 10:45 Forrás: 168óra)
Növelte árbevételét a Dm-Drogerie Markt Kft. a 2010-es évhez képest, eredménye azonban nem éri el az előző évi teljesítmény felét. A költségterhek növekedése miatt üzemi szinten is romlott a társaság 2011-es eredménye.
Jön a bér- és nyugdíjemelés (Dátum: 2012-05-17 10:45 Forrás: 168óra)
Június elsejétől nyolc százalékkal nőnek a közalkalmazottak két évvel ezelőtt megkurtított bérei – döntötte el tegnapi ülésén a román kormány. A nyugdíjasok tizenhat havi részletben kapják vissza a jogtalanul levont egészségbiztosítási járulékot. Pénz ugyanakkor csupán az első néhány havi részletre van.
Figyelmeztetés Orbánnak: a kritikák "a saját családunktól" érkeznek (Dátum: 2012-05-16 20:47 Forrás: 168óra)
Balázs Péter volt külügyminiszter szerint Magyarország nem az ellenségeitől, hanem a barátaitól kapja a kritikákat, ezért azokat érdemes lenne megszívlelni.
"Ne nyugodjanak meg a fideszes haverok, hogy földhöz jutottak" (Dátum: 2012-05-16 18:12 Forrás: 168óra)
Ha az MSZP kormányra kerül, felülvizsgálja a botrányt keltő állami földbérletpályázatokat - jelentette ki Mesterházy Attila a szocialisták szerdai elnökségi ülése után.
Félelmetes számok: bajban az ország (Dátum: 2012-05-16 16:08 Forrás: 168óra)
Hosszú távon is legfeljebb egy százalékos lehet a magyar növekedési potenciál Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint. Hozzátette azt is: sokkal fegyelmezettebben és hatékonyabban kell felhasználni a közpénzt és úgy véli, hogy hosszú távon jobb volna, ha nem lennének év közben módosítások.
Orbánék fordítva ülnek a dakota lovon (Dátum: 2012-05-16 14:01 Forrás: 168óra)
A vártnál is rosszabb GDP-adatok bizonyossá teszik, hogy a magyar gazdaság az idén recesszióba süllyed, és ez a jövő évi kilátásokat is rontani fogja. A kedvező változás esélyeit csökkenti, hogy az Orbán-kormány ragaszkodik unortodox politikájához, és a tényekre fittyet hányva a visszaesésért is az európai válságra hárítja a felelősséget.
Orbánék soha ki nem próbált módszerrel kísérleteznek (Dátum: 2012-05-16 10:45 Forrás: 168óra)
Elemzők szerint a kormány új intézkedései jelentős kockázatokat rejtenek, mert soha ki nem próbált adónemeket vezettek be, mint a pénzügyi tranzakciós adó. 2013 elejéig nem beszélhetünk arról, hogy megnyugvás stabilitás jön a kormányzati politikában, pedig ez lenne a legfontosabb.
Durva: Erzsébet-programmal drágább az üdülés (Dátum: 2012-05-15 5:22 Forrás: 168óra)
Vajon kik járnak jól a kormány által kétmilliárd forintból létrehozott Erzsébet-programmal? - kérdezi az MSZP.
Gyengült a forint a rossz hírek miatt (Dátum: 2012-05-15 19:33 Forrás: 168óra)
Csökkent a forint árfolyama kedden délutánra a reggelihez képest a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négykor 293,430 forinton jegyezték, míg kedden reggel az euró 292,80 forintot, előző nap délután pedig 293,01 forintot ért.
15 év múlva csökken 60%-ra az államadósság (Dátum: 2012-05-15 18:30 Forrás: 168óra)
A jelenlegi 80 százalékos GDP-arányos államadósság 2026-ra csökkenhet 60 százalékra változatlan költségvetési politika mellett - mondta Fehér Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető elemzője kedden Budapesten újságíróknak, hozzátéve, hogy az elemzés technikai kivetítésnek minősül és nem előrejelzésnek.
"Példátlan", "kifejezetten rossz" - értékelték a kormányunkat (Dátum: 2012-05-15 16:11 Forrás: 168óra)
Szakszervezetek: Nem javult a munkaerőpiac és a munkavállalók helyzete sem
Plázastop: megjöttek az első abszurd magyar sztorik (Dátum: 2012-05-15 14:55 Forrás: 168óra)
A plázastop két nagy vesztese a Penny Market és a Lidl. A Nemzetgazdasági Minisztérium titkolja, hogy miért tagadta meg az engedélyt az áruházaktól, de több, a neve elhallgatását kérő hivatalnok azt mondta, hogy a tárca néhol azzal érvelt, hogy nem teremtene munkahelyeket, hol azzal, hogy káros hatással lenne a helyi piacra, továbbá leterhelné a közlekedést, megjelennének az utakon az áruszállító kamionok, és a vásárlók autói is szennyeznék a környezetet.
A Klubrádió kicsinálása (Dátum: 2012-05-15 14:04 Forrás: 168óra)
Ahogy az MTI fogalmaz, "nézetkülönbség" alakult ki a Klubrádió és a Médiatanács között a bírósági ítélet végrehajtásáról. Karácsony Gergely, az LMP képviselője szerint időközben a Parlamentben már dolgozik a fideszes törvénygyár a rádió kicsinálásán. Az ellenzék háborog, de tehetetlen.
Kiderült: atomreaktort épített a telephelyén a multi (Dátum: 2012-05-15 13:21 Forrás: 168óra)
Kisebb atomreaktort működtetett évtizedeken keresztül az egyik telephelyén a Kodak cég, és bár a szerkezet állítólag nem jelentett veszélyt a lakosságra, egyes vélemények szerint az ott használt sugárzó anyag keresett a feketepiacon.
Fejenként 35 dollárt kapnak a szegény gyerekes családok (Dátum: 2012-05-15 11:28 Forrás: 168óra)
Fejenként 35 dollárt kapnak a kisgyermekes szegény családok tagjai Brazíliában
Milyen valutát vegyek? Mai árfolyam-előrejelzés (Dátum: 2012-05-15 10:45 Forrás: 168óra)
A Forex Szignál árfolyam-előrejelzése.
Itt az új GDP-adat: nyúljon a zsepiért (Dátum: 2012-05-15 10:22 Forrás: 168óra)
Az elemzők többsége által vártnál nagyobb mértékű volt a magyar gazdaság visszaesése az idei első negyedévben: a KSH gyorsbecslése alapján a GDP 0,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. Németország gazdasági teljesítménye eközben a vártnál gyorsabban nőtt.
A Fidesz nem hajlandó felállítani a Simicska-bizottságot (Dátum: 2012-05-14 14:34 Forrás: 168óra)
A Fidesz parlamenti frakciója szerint az Országgyűlésnek és vizsgálóbizottságainak nem lehet célja a gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászat vagy lejárató akció; „ehhez a közjátékhoz a Fidesz frakciója nem asszisztál”, és a többi parlamenti pártot is arra kéri, „hagyjon fel ezzel a hangulatkeltéssel” – írta közleményében a kormánypárti képviselőcsoport.
Kétszer is nevetségessé tette magát Orbán minisztere (Dátum: 2012-05-14 13:15 Forrás: 168óra)
Miközben Matolcsy György példátlan sikertörténetről beszél és már a jövő évre ugrásszerű növekedést vizionál, az Orbán-kormány szinte minden gazdasági intézkedése éppen az ellenkező irányba mutat. A tényszámok ugyancsak cáfolják a valósággal köszönőviszonyban sem lévő minisztert – akiben mindezek ellenére töretlen a kormányfő bizalma.
Az euróval együtt gyengült a forint (Dátum: 2012-05-14 11:34 Forrás: 168óra)
Pesszimista nemzetközi hangulatban az euróval együtt gyengült a forint is, az euró árfolyama háromhavi mélypontjára, 1,29 dollár alá csökkent, a forint pedig az euróhoz képest a 292-es szintig esett hétfőn.
Schmitt Pál megirigyelhetné ezt a botrányt (Dátum: 2012-05-14 10:17 Forrás: 168óra)
Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült vasárnap a Yahoo vezérigazgatója, Scott Thompson, miután kiderült, hogy életrajzában valótlanul tüntette fel: nem egy, hanem két szakon szerzett diplomát.
Bedőlt az Asko-Bútor (Dátum: 2012-05-13 6:02 Forrás: 168óra)
Felszámolási eljárást indítottak a budapesti székhelyű Asko-Bútor Lakberendezési és Kiskereskedelmi Kft. ellen. A Savoya Parkban bútoráruházat üzemeltető társaság működése során folyamatosan veszteséget termelt, több végrehajtás van ellene folyamatban.
1317 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 0 - 50
Lapozás:
168óra
A reálbér visszaesés csökkenő foglalkoztatással párosul (Dátum: 2012-05-21 5:31 Forrás: 168óra)A KSH jelentése szerint márciusban a nettó bérek megegyeztek az egy évvel korábbival, ami az infláció miatt 5,2%-os reálbércsökkenést jelent. A közmunkán kívül az állások száma is csökkent, vagyis a kormány 2 éves kalandorpolitikája a gazdaságban teljes csődöt mondott. Az LMP meggyőződése, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót, és a felső középosztály feltőkésítése helyett a társadalmi szétszakadás megakadályozására kell koncentrálni.

1->
  2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 -> 8 -> 9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |