Belföld/168óra - az összes hír
<<< Vissza a főoldalra <<< Normál Rendezés
Hamarosan új szereplő lép a nagypolitika színpadára. A szövegkönyv már aligha változik, a rendező instrukciói sem ígérnek teátrális újszerűséget, ám az államfő szerepfelfogása nagy valószínűséggel eltér a 2010-es bemutatón látottaktól. A hírek szerint a háttérben még az is szóba került, hogy Orbán Viktor maga költözzön a Sándor-palotába. A Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársát Nej György kérdezte.
Hatalmas tömeg készül Orbánék ellen (Dátum: 2012-04-25 16:25 Forrás: 168óra)
Biztos munkahelyekért, a tisztes megélhetésért, a működő és elérhető közszolgáltatásért emelik fel szavukat május elsején a szakszervezetek, a budapesti központi ünnepségen négy tömörülés együtt tüntet, vonul fel és majálisozik - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke Miskolcon sajtótájékoztatón, szerdán.
Elkezdődött a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal első szakasza (Dátum: 2012-04-25 15:34 Forrás: 168óra)
Elkezdődött a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) első szakasza - tájékoztatta a szervező Magyar Szolidaritás Mozgalom szerdán az MTI-t. Szakértők, szakmai és civil szervezetek bevonásával három témakörben kezdődtek meg a társadalmi kerekasztal-tárgyalások.
Harc a szudáni olajért (Dátum: 2012-04-25 15:29 Forrás: 168óra)
A világot addig érdekelte Dél-Szudán, amíg önállóvá és függetlenné nem vált. Az írott és az elektronikus sajtó „vevő” volt a 2011. júliusi zenés-táncos örömünneplésre, a Szudán déli felét benépesítő fekete (nem arab) és jórészt keresztény (nem muszlim) kisebbség sok évtizedes fegyveres harcának végső győzelmére. Aztán pont. A rákövetkező kilenc hónapban csak úgynevezett „mínuszos kishírek” sejtették, hogy Dél-Szudán és Szudán között valójában nem sikerült kijelölni a végleges államhatárt; hogy eredménytelennek tűnik az osztozkodás a két ország egyetlen igazi bevételi forrása, az olaj fölött. Beindult a határvillongások jól ismert gépezete, amely mára szabályos háborúvá fejlődött. Dél-Szudán megint érdekes lett. ACZÉL ENDRE írása.
Lapajánló – Triumvirátus (Dátum: 2012-04-25 14:08 Forrás: 168óra)
Mit várhatunk az Orbán-Áder-Kövér triumvirátustól? Erről szól a vita a most megjelent 168 Órában, amelynek vezércikke a jobbikos polgármester polgárháborús víziójával foglalkozik. Lapunk megállapítja: a Fidesz fél a szélsőjobbal konfrontálódni, az orbáni hintapolitika az egész országot veszélybe sodorja. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
"A legbrutálisabb megszorítások jönnek" (Dátum: 2012-04-25 13:43 Forrás: 168óra)
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint "fekete szerdaként" fog bevonulni a Fővárosi Közgyűlés e heti ülése a köztudatba, mert a „legbrutálisabb” megszorítások érik el Budapestet.
Mit csináljunk hétvégén, á’ la Asunción? (Dátum: 2012-04-25 13:37 Forrás: 168óra)
Természetesen, mint a világon mindenütt, a paraguayi fiatalok is szívesen járnak szórakozni, éttermekbe, bárokba, de nagy hangsúlyt fektetnek a szabadidő hasznos eltöltésére is.
Változnak a fegyvertartás szabályai májustól (Dátum: 2012-04-25 12:42 Forrás: 168óra)
Megváltoznak a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályok májustól, a módosítás érinti egyebek mellett a muzeális fegyverek javításának és forgalmazásának engedélyeztetését, továbbá rendőrségi engedély kell majd a színházi fegyverek behozatalához, kiviteléhez és szállításához is.
Kínos: Szétszedte a Széll Kálmán 2.0-t a jobboldali nagyágyú (Dátum: 2012-04-25 11:18 Forrás: 168óra)
Mellár Tamás közgazdász hiányolja a Széll Kálmán terv újabb verziójából a gazdasági növekedés forrását és az állami támogatások rendszerének átalakítását. A közgazdász, aki az első Orbán-kormány idején a KSH elnöke volt, a Gazdasági Rádiónak nyilatkozott.
"Aljas lépés" - Mindenki zsebébe beletúrnak Orbánék (Dátum: 2012-04-25 10:45 Forrás: 168óra)
Elviselhetetlen terhet jelentenek a háztartások egy részének a Széll Kálmán Terv 2.0. tervezett adóemelései az MSZOSZ szerint, miközben a program végrehajtásával nem lesz több biztos munkahely, egyre kevesebben jutnak a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez, a közszolgáltatások pedig drágulnak, vagy nem működnek majd. Az Autonómok szerint az adócsomag olyan megszorítás, amely miatt visszaesik az emberek életszínvonala.
Alkotmányos blokádba kezdtek Gyurcsányék (Dátum: 2012-04-25 10:45 Forrás: 168óra)
A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az Alkotmánybíróság (Ab) épülete előtt kedden tartott demonstráción arra biztatta a testület tagjait, erkölcsi és történelmi felelősségük tudatában merjék kimondani, hogy "Orbán Viktor beváltotta kötcsei ígéretét, a centrális politikai erőtér felépítését, amit magyarul diktatúrának neveznek", és ne vegyenek részt annak fenntartásában.
A fideszesek is megrökönyödtek Orbán lépésén (Dátum: 2012-04-24 5:42 Forrás: 168óra)
A meglepetés erejével hatott a hétfőn nyilvánosságra hozott konvergenciaprogram – kormánytagok, fővárosi- és parlamenti képviselők ugyanúgy információs vákuumba kerültek.
Váratlan hír a miniszterelnök-helyettesről (Dátum: 2012-04-24 21:50 Forrás: 168óra)
Csak országos listán indul a 2014-es választásokon Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettes, aki jelenleg a Kalocsa központú választókerület képviselője. Csak országos listán indul a 2014-es választásokon Semjén Zsolt.
Ingyenes lehet a felsőoktatás a chilei diákoknak (Dátum: 2012-04-24 20:21 Forrás: 168óra)
Nem volt hiábavaló a chilei diákok tavalyi tüntetéssorozata, a jövőben ingyenes lehet a felsőoktatás a dél-amerikai országban.
Állvány dőlt a csepeli HÉV-sínre, tűz is volt (Dátum: 2012-04-24 20:02 Forrás: 168óra)
Rádőlt a HÉV-vágányokra egy fémből készült állvány a Rákóczi hídnál, emiatt nem közlekednek a szerelvények a H7-es vonalon - .
Órák alatt helyre tették Orbán nyilatkozatát (Dátum: 2012-04-24 20:00 Forrás: 168óra)
A kedd délelőtti Orbán–Barroso-találkozó után két nyilatkozat látott napvilágot. A magyar kormányfő szerint „az IMF-fel történő tárgyalások megkezdése elől az akadályok lényegében elhárultak”. Az Európai Bizottság szóvivője néhány órával később azt mondta „nem tudom megerősíteni azt, hogy elhárultak az akadályok a hivatalos tárgyalások előtt”.
Azt állítja Martonyi János... (Dátum: 2012-04-24 19:28 Forrás: 168óra)
Azt állítja a külügyminiszter, hogy bár az Európai Központi Bankkal is tárgyalnak a jegybanktörvényről, nem ez a hiteltárgyalások feltétele, hanem az Európai Bizottság kezében van a döntés: elegendőnek ítéli-e a magyar kormány eddig megtett lépéseit, vagy további feltételeket támasz
Túltengő bírálatok - Nemzetközi vita a magyar választási törvényről (Dátum: 2012-04-24 18:48 Forrás: 168óra)
Az új választójogi törvény tavalyi vitája leginkább a kormánypártok berkein belül zajlott – bár időközönként szondázták a közvéleményt a tervezet néhány részletének nyilvánosság elé tárásával. Ugyanakkor az eljárási törvény előkészületeiről még semmit nem tudunk. A Political Capital és az SPD-hez közelálló Ebert-Alapítvány budapesti konferenciáján nemzetközi példák alapján is vizsgálták a törvényt – s túltengtek a bírálatok.
Felelősségvállalás Ausztriában (Dátum: 2012-04-24 18:08 Forrás: 168óra)
Új előadássorozat indul „Bertha von Suttner Politikatudományi Sorozat“ címmel. A nyitó előadást május 2-án Anton Pelinka osztrák politológus tartja a társadalmi részvétel kérdéseiről, Politikatudomány és társadalompolitikai felelősségvállalás Ausztriában címmel.
Ebből látszik, hogy Orbán a 2014-es bukásra készül (Dátum: 2012-04-24 16:26 Forrás: 168óra)
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő több százmilliárd forintos megszorításokra nem lenne szükség, ha a kormány nem vezette volna be az egykulcsos személyi jövedelemadót és nem ragaszkodna továbbra is ahhoz.
Orbán retorikai bukfenccel ködösített a találkozó után (Dátum: 2012-04-24 14:38 Forrás: 168óra)
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hivatalos tárgyalások megkezdése elől.
„Nem ezt ígértük!” – kifakadt a fideszes exállamtitkár (Dátum: 2012-04-24 13:23 Forrás: 168óra)
Nagytőkés oligarchákat kárhoztatott a vidékstratégia elszabotálása miatt Ángyán József agrárállamtitkár, aki egyebek mellett az állami földek furcsa bérbeadási gyakorlata miatt vette a kalapját, és kiszállt a kormányból. A helyi gazdák is arról panaszkodnak: nekik nem, csak a csókosoknak vagy a narancsos nagybirtokosoknak jut föld.
Történelmet írt egy magyar bűnöző Észak-Írországban (Dátum: 2012-04-24 12:12 Forrás: 168óra)
Embercsempészet és üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt ítéltek börtönre Észak-Írországban egy magyar férfit – írta kedden honlapján az UTV északír tévétársaság, amely szerint ő az első személy, akit embercsempészet vádjával ítéltek el a brit tartományban.
Orbán most beszél Barrosóval (Dátum: 2012-04-24 12:10 Forrás: 168óra)
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel találkozott kedden Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
Hoffmann ragaszkodik a pedagógus-életpályamodellhez (Dátum: 2012-04-24 10:57 Forrás: 168óra)
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár ragaszkodik ahhoz, hogy a pedagógus-életpályamodell jövő szeptemberben lépjen hatályba.
Orbán ma kezet fog Barrosóval (Dátum: 2012-04-24 10:45 Forrás: 168óra)
Orbán Viktor ma Brüsszelben találkozik José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel.
Vizsgálat indul a röghöz kötés miatt (Dátum: 2012-04-24 10:45 Forrás: 168óra)
Nem csak a új jegybanktörvény tervezett módosításaival nem elégszik meg az Európai Központi Bank és nem csak a hazai mobilfizetési rendszer alakulását fogja figyelemmel kísérni az Európai Bizottság Herczog Edit kérésére, de a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) ügyében eljáró European Students' Union (ESU) kérésére is vizsgálat indul a hallgatói szerződések ügyében.
Kollégium helyett lakóközösség (Dátum: 2012-04-24 10:05 Forrás: 168óra)
Az osztrák egyetemisták tudják, mennyivel jobb és szabadabb az élet, ha kollégiumi szoba helyett nagyméretű bérlakást osztanak meg többedmagukkal. Wohngemeinschaft a bűvös szó – és sokan még diplomával a zsebükben, szerény kezdő fizetéssel is maradnak, mielőtt megkezdenék az „önálló” életet. Buktatója persze ennek az albérleti formának is van: ingatlanszakértőnk, Nagy Zoltán segít az eligazodásban.
Az amerikai cunami hordaléka most ért a világ másik felére (Dátum: 2012-04-23 6:31 Forrás: 168óra)
Egy röplabda és egy focilabda alapján amerikai szakemberek arra következtetnek, hogy megérkezett Alaszka partjaihoz a Japán egy évvel ezelőtt ért erős földrengés és cunami hordaléka.
Egy hónap, négy brutális gyilkosság: ez csak a kezdet? (Dátum: 2012-04-23 6:01 Forrás: 168óra)
Alig egy hónap alatt négy brutális gyilkosság történt Magyarországon; Kulcson négyen, Sopronban ketten, Balatonakarattyán hárman, míg Győrben ketten haltak meg.
Tetten érték a megvesztegetett tisztviselőket (Dátum: 2012-04-23 5:01 Forrás: 168óra)
A kárpátaljai ügyészség és a megyei rendőrkapitányság széleskörű akciót indított az egyre nagyobb méreteket öltő korrupció felszámolása érdekében. Az utóbbi napokban két megvesztegetési kísérletet sikerült meghiúsítani.
Hetven egészségügyi intézményt államosítanak (Dátum: 2012-04-23 23:44 Forrás: 168óra)
Május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a fenntartója is.
Hivatalos: lemondott a kormány (Dátum: 2012-04-23 22:14 Forrás: 168óra)
A Mark Rutte vezette kisebbségi kabinet a hétfő délelőtti válságtanácskozáson döntött erről, miután nem sikerült megállapodnia az újabb megszorításokról.
Sorozatos ágyúlövés (Dátum: 2012-04-23 21:38 Forrás: 168óra)
1926. április 21-én született, de mivel királynő, neki születésnapból is több, egészen pontosan kettő jár. II. Erzsébet angol királynő családi körben, rendszerint a Windsori kastélyban ünnepli tényleges születésnapját, majd júniusban következik a hivatalos ünneplés, ami idén egybeesik uralkodásának gyémántjubileumával, azaz 60. évfordulójával.
Folytatódik a harc József Attila szobráért (Dátum: 2012-04-23 20:44 Forrás: 168óra)
Nem járul hozzá a Kossuth téri József Attila-szobor elmozdításához az alkotó szerzői joggal bíró özvegye. Ennek ellenére a hivatalos döntés megszületett: a műalkotást a jelenlegi helyéről néhány méterrel odébb, az újonnan kialakítandó Duna-parti sétányra viszik. LAMPÉ ÁGNES írása.
Orbán: az IMF pénzt akar "rákényszeríteni” a magyar államra (Dátum: 2012-04-23 19:30 Forrás: 168óra)
A magyar kormányfő brüsszeli előadásában megállapította: a kötelezettségszegési eljárások közül lesznek olyan ügyek, amelyek az Európai Bíróság elé kerülnek majd, és kijelentette, hogy a politikai verseny híve.
Brüsszel újabb kritikát fogalmazott meg (Dátum: 2012-04-23 18:25 Forrás: 168óra)
Az EU szerint a "Hazai termék" felirat lebeszéli a vevőket az importált élelmiszerekről. A kormányzat máshol már bevált trükköt vetne be a címkékért, ha marad a vita Brüsszellel.
Interneten a lehallgatott telefonbeszélgetések (Dátum: 2012-04-23 17:14 Forrás: 168óra)
Kikerültek az internetre a Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel még kiskorúként szoros viszonyban levő Rubynak az ügyészség által lehallgatott telefonbeszélgetései.
Keresztbe tettek Gyurcsányéknak (Dátum: 2012-04-23 16:11 Forrás: 168óra)
A házelnöki jogokat gyakorló Lezsák Sándor a hatályos rendelkezések miatt nem veheti tudomásul a megalakulásról szóló bejelentést.
Az Európai Bizottság aggódik a szélsőjobb előretöréséért (Dátum: 2012-04-23 15:56 Forrás: 168óra)
Az Európai Bizottság szerint nem szabad a populista veszély kísértésének engedni.
A tömeggyilkos sajnálja az áldozatok egy részét (Dátum: 2012-04-23 15:10 Forrás: 168óra)
Bocsánatot kért a "politikailag el nem kötelezett" áldozatok családjától a tavalyi norvégiai tömegmészárlás tettese.
Drasztikusan csökkentek az árak: ez sem jelent jót (Dátum: 2012-04-23 13:40 Forrás: 168óra)
Akár telekáron is lehet már benzinkutat vásárolni. Az egyre kisebb forgalom miatt egyre több olyan töltőállomást árulnak, amelyek nem tartoznak nagyobb hálózatokhoz.
A liberálisok mégsem zárnák ki az RMDSZ-t (Dátum: 2012-04-23 12:47 Forrás: 168óra)
A romániai szociálliberális pártszövetség vezetői korábban úgy fogalmaztak, hogy ne számítson a magyar párt kormányzati részvételre.
Időjárás: remek hír a hosszú hétvégére (Dátum: 2012-04-23 10:45 Forrás: 168óra)
Hét elején felmelegedés, szerdától újabb hidegfront várható, majd - a legutóbbi számítások szerint - a hét második felében napos, meleg, kora nyári idő köszönt be. A hosszú hétvégén csak egy nap várható eső, a levegő akkor sem hűl le jelentősen.
A választók már nem bíznak a Fidesz-KDNP jelöltjeiben (Dátum: 2012-04-23 10:45 Forrás: 168óra)
Öt helyen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap, Budapest II. kerületében és Miskolc egyik választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte el a megüresedett képviselői posztot. A Borsod megyei Sajószögeden, a Pest megyei Szobon, illetve a baranyai Erdősmecskén független indulót választottak polgármesterré.
A belbiztonsági bizottság előtt a prostituáltbotrány (Dátum: 2012-04-23 10:45 Forrás: 168óra)
A testület arra kíváncsi, egyedi volt-e az elnök biztonságáért felelős Secret Service embereinek esete Kolumbiában.
Botrányos kinevezés a mentősöknél: a szakszervezet hallgat (Dátum: 2012-04-23 10:45 Forrás: 168óra)
Ivan Uhliarik, a szlovák KDH volt egészségügyi minisztere nem érti, miért hallgat az Orvosok Szakszervezete akkor, amikor egy kétes pályázathoz kötődő személyt neveznek ki a pozsonyi mentőszolgálat élére.
Az LMP megkötné a kormány kezét (Dátum: 2012-04-23 10:15 Forrás: 168óra)
Heltai László a Ma reggelben közölte, pártja nem tartja szerencsésnek, hogy ha jön egy ötlet, abból egy hét alatt törvény születik – mondta.
Hármas gyilkosság Akarattyán - újabb fejlemény (Dátum: 2012-04-22 5:16 Forrás: 168óra)
Bűncselekmény áldozat lett az a három ember, akiknek holttestét szombat délután fedezték fel a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattyán. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az emberöléssel kapcsolatban körözi az 56 éves Kázmér Andrást, valamint keresik az egyik áldozat tulajdonában lévő, és a bűncselekmény után eltűnt gépkocsit.
Két vonat ütközött tegnap este (Dátum: 2012-04-22 5:13 Forrás: 168óra)
Amszterdam belvárosában szombat este összeütközött két vonat, az első jelentések sok, köztük súlyos sérültről szólnak.
3692 Hír található a kategóriában. Megjelenítve: 350 - 400
Lapozás: 1 -> 2 -> 3 -> 4 -> 5 -> 6 -> 7 ->
168óra
Felmerült, hogy Orbán maga költözzön a Sándor-palotába (Dátum: 2012-04-25 17:28 Forrás: 168óra)Hamarosan új szereplő lép a nagypolitika színpadára. A szövegkönyv már aligha változik, a rendező instrukciói sem ígérnek teátrális újszerűséget, ám az államfő szerepfelfogása nagy valószínűséggel eltér a 2010-es bemutatón látottaktól. A hírek szerint a háttérben még az is szóba került, hogy Orbán Viktor maga költözzön a Sándor-palotába. A Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársát Nej György kérdezte.

8->
  9 -> 10 -> 11 -> 12 -> 13 -> 14 -> 15 -> 16 -> 17 -> 18 -> 19 -> 20 -> 21 -> 22 -> 23 -> 24 -> 25 -> 26 -> 27 -> 28 -> 29 -> 30 -> 31 -> 32 -> 33 -> 34 -> 35 -> 36 -> 37 -> 38 -> 39 -> 40 -> 41 -> 42 -> 43 -> 44 -> 45 -> 46 -> 47 -> 48 -> 49 -> 50 -> 51 -> 52 -> 53 -> 54 -> 55 -> 56 -> 57 -> 58 -> 59 -> 60 -> 61 -> 62 -> 63 -> 64 -> 65 -> 66 -> 67 -> 68 -> 69 -> 70 -> 71 -> 72 -> 73 -> 74 ->Vissza a főoldalra
Kategóriák:| Autó,Motor | Belföld | Bulvár | Egészség | Életmód | Ezotéria | Filmek, Mozi | Fotózás | Gaming,Játék | Gazdaság | Humor | Időjárás | Informatika | Külföld | Kultúra | Mobil | Receptek | Sport | Szórakozás | Tudomány | TV, Rádió | Utazás | Vegyes Hírek | Zene | |